Hírek

2013.05.22. 14:53

Agárdi gyermekhalál: előzetesben maradnak a szülők

Székesfehérvár - Két hónappal, július 19-ig meghosszabbították a halálra éheztetett agárdi gyermek szüleinek előzetes letartóztatását.

Kocsis Noémi

A Fejér Megyei Főügyészség szóvivője, Kató Miklós szerdán az MTI-nek elmondta, még május 13-án indítványozták az előzetes letartóztatás meghosszabbítását és ennek a bíróság helyt is adott.

A Székesfehérvári Járásbíróság április 19-én helyezte harminc napra előzetes letartóztatásba a gyermek anyját és apját. Különböző időpontban tartott meghallgatásukon a főügyészség indítványozta a különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel gyanúsított szülők előzetes letartóztatását. Ezt a járásbíróság mindkettejük esetében indokoltnak találta a szökés és elrejtőzés veszélye miatt. A rendőrség gyanúsítottként hallgatta ki őket - a gyanú szerint a kisgyerek halálához krónikus alultápláltság vezetett, a halál oka pedig a keringés összeomlása volt, amit fehérjehiányos állapot és kiszáradás okozott.

A főügyészségi szóvivő elmondta még, hogy a nyomozás során a gyermek gondozásával, ellátásával kapcsolatban minden körülményt vizsgálnak, és további felelősséget is megállapíthatnak, ha a bizonyítékok ezt alátámasztják. A másfél éves gyermek azért halt meg Agárdon, mert hónapokon keresztül alig adtak neki enni és inni. Az április 14-én kiérkező mentők már nem tudták megmenteni az életét. Félévesen még hat kiló volt, halálakor már csak négy és fél. A vállalkozóként dolgozó, jó körülmények között élő szülők orvost és védőnőt nem engedtek be a házba, a szociális ellátást visszautasították.

Az FMH megkeresett egy, a családdal korábban hosszasan kapcsolatban álló kereskedőt - a neve elhallgatását kérő hölgy a megyeszékhely bevásárlóközpontjában egy ruhaüzletben vezetőként dolgozott. A fiatal szülők négy esztendőn át, a gyermekük születéséig törzsvevői voltak a boltnak - az egykori vezető igencsak megdöbbent, mikor az apróság halálhírének körülményeiről hallott, mert mint lapunknak elmondta: mindig nyílt, kedves, barátkozó embereknek tartotta egykori kuncsaftjait.

- Sokszor vásároltak nálam, az anyukának különleges, de jó ízlése volt, a férjével is többször elbeszélgettem, mindig nagyon közlékenyek és előzékenyek voltak. Nem is értem, miért mondják rájuk, hogy igen bezárkózottan éltek, mert én éppen az ellenkezőjét tapasztaltam akkoriban -tette hozzá az asszony.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!