Hírek

2013.05.03. 14:50

Bemutatkoztak a vegyivédelmisek

Székesfehérvár - A Magyar Honvédség 93. Petőfi Sándor Vegyivédelmi Zászlóalja április 3-án, pénteken nyílt laktanyai napot tartott. Az alakulat ezzel is tisztelgett a vegyivédelmisek ünnepén.

Tihanyi Tamás

A Magyar Honvédség 93. Petőfi Sándor Vegyivédelmi Zászlóalja  Székesfehérvárra való költözködése óta pénteken  harmadik alkalommal rendezett nyílt napot.  Eljöttek az Árpád-szakképző, valamint a Tóvárosi Általános Iskola tanulói: előbbiek már érettségizhetnek honvédelmi ismeretekből,  utóbbiak pedig honvédelmi szakkör keretein belül ismerkedhetnek meg a haza fegyveres védelmével.


Május 4-én ünnepeljük Szent Flórián napját, amely a vegyivédelmis katonák védőszentje is. Talán kevesen tudják, hogy a székesfehérvári alakulat egy százada NATO-felajánlásban végzi tevékenységét. Ez a laikusoknak lefordítva azt jelenti, hogy ha a NATO-szövetséges beavatkozási területén belül, a világon bárhol,  bármiféle vegyivédelmi tevékenységre szükség van, akkor a fehérvári katonákat riasztják, és ők  úgynevezett gyorsreagálású erőként  órák alatt bevethetőek. Pénteken  mindezt játékosan, toborzó jelleggel mutatták be az érdeklődőknek, a  fiataloknak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!