Életfogytiglanosok után egy másik világ

– Mifelénk a Dunántúlon többnyire csak annyit tudnak a szegedi Csillag börtönről, hogy kemény hely, amely gyilkosokkal van tele. Milyen a Csillag valójában?

-  A szegedi Csillag börtön tradícionálisan hosszú időtartamú szabadságvesztések végrehajtására szolgáló intézet. Az 1879-es árvíz után döntötték el, hogy Szeged kap egy nagy börtönt. Napjainkban 1600 fogvatartottat őriznek ott három objektumban, amelynek a központi objektuma a klasszikus Csillag börtön, ahol 740 fogvatartott él. Majdnem az összes magyarországi életfogytiglanos ott tölti a büntetését, és döntően ott töltik a büntetésüket a tényleges életfogytiglanos szabadságvesztésre ítéltek is. Ez 200 életfogytost és 25 tényleges életfogytost jelent, akiknek az őrzése, kezelése igen komoly és összetett feladat. Több, mint öt évig voltam az intézet parancsnoka, de alapvetően Fejér megyei kötődésű vagyok, ezért amikor lehetőség nyílt rá, kértem elöljáróimat arra, hogy visszajöhessek Baracskára a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézethez. Kérésemnek eleget tettek.

– Kápolnásnyéken él. Hogyan került Fejér megyébe?

– 1985-ben kezdtem a baracskai fogházban és azóta a Velencei-tó mellett lakom a családommal. De az évek alatt dolgoztam Győrben, aztán az Igazságügyi Minisztériumban, ahol az intézetek ellenőrzése és a büntetés-végrehajtással kapcsolatos jogszabályalkotás volt a feladatom. Azután a Budapesti Fegyház és Börtön parancsnoka voltam, majd Bács-Kiskun megyébe, aztán 2008-ban a szegedi Csillagba kerültem. Nagy kihívásnak tartom mostani kinevezésemet, hiszen fontos szakmai munka folyik Baracskán és Székesfehérváron.

– Mi nyomon követtük ezt a munkát. Elődje, Cséri Zoltán komoly sikereket ért el. Milyen tervei vannak önnek a két objektumban?

– Természetesen azokat a fejlesztéseket, amelyeket Cséri úr megkezdett, mindenképpen folytatni kell. A Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet szakmailag és gazdaságilag is jól működik. De harminc éves szolgálatom alapján vannak olyan dolgok, amiket másként látok, és ezekkel kapcsolatban más lesz az irányításom. Ami talán meglepetés előző szolgálati helyeimhez képest az az, hogy mennyire befogadó Székesfehérvár, mennyire szoros a kapcsolat a közigazgatási és rendvédelmi szervek között, és mennyire sok a közös program. Ennek én nagyon örülök.

– Székesfehérváron visszatérő probléma a zsúfoltság. Tud ezen javítani?

– Jelenleg 175 százalékos a telítettség, ezt mi befolyásolni nem tudjuk, mert az országban minden olyan fogvatartottat, akinek a bíróság elrendeli előzetes letartóztatását, be kell fogadni. Talán némi csökkenés várható azzal, ha a Belügyminisztérium bevezeti az elektronikus őrizetet, amely azt jelentheti, hogy a bíróságok nagyobb számban élhetnek a házi őrizet intézményével. Maga az intézet belvárosi elhelyezkedése miatt nehezen bővíthető, de ha erre lehetőséget látok, előterjesztést teszek. A kis zárkákban igen nehéz ennyi fogvatartottat a jogszabályoknak megfelelően elhelyezni.

– Amikor felröppent a hír, hogy a büntetés-végrehajtás bezárná a házat, a város és a megye vezetése mindent megtett azért, hogy megmaradjon a létesítmény.

– Mind a megye, mind pedig a város vezetőit felkerestem már, és ez is szóba került. Megköszöntem, hogy segítettek e kérdés megoldásában. Magyarországon nem olyan a helyzet, hogy börtönöket lehessen bezárni, inkább létesíteni kell, hiszen 18 700 fővel ott tartunk, hogy folyamatosan emelkedik a fogvatartotti létszám. Ezért volt jó döntés a fehérvári intézet megtartása.

– Idézek öntől egy korábban nyilatkozott mondatot: „Van olyan elítélt, akit sosem szabad kiengedni, és van, akit viszont sosem szabadott volna börtönbe küldeni”. Beszélne erről bővebben?

– Ezt nem én találtam ki, a mondás a büntetés-végrehajtásban igen elterjedt. Szegeden van jónéhány olyan fogvatartott, akit nem szabad visszaengedni a társadalomba, hiszen megjósolható, hogy újabb személy elleni erőszakos bűncselekményt követ el. A másik oldal az, hogy igen elterjedt irodalma van a börtönártalmaknak. Baracskán az intézmény jellegéből adódóan nagyon sok az első bűntényes, akinek, ha nem vigyázunk, adott esetben a börtön a bűnözés iskolája lehet. Az ilyen fogvatartottakkal megfelelően kell foglalkozni és meg kell védeni őket azoktól, akik bűnöző életmódra rendezkedtek be. A társadalomnak büntetnie kell, de nagyon vigyázva arra, hogy kit zár börtönbe.