Hírek

2013.09.05. 13:15

Aki lőheti, az fizethet is

Jövő márciustól a vadászoknak nem kell megtéríteniük a mezei nyúl és a fácán okozta mezőgazdasági kárt egy tervezet szerint.

Klecska Ernő

A szabályt az új Polgári Törvénykönyvvel (Ptk.) összefüggő agrár- és környezetvédelmi részletszabályokat felölelő, a kormány honlapján megjelent törvénytervezet tartalmazza. A vadkárért való felelősség alapvető struktúrája nem változik. Így az köteles helytállni a vadkárért, aki a kárt okozó vad vadászatára jogosult, akinek a vadászterületén a kár-okozás történt, illetve akinek a vadászterületéről a kárt okozó vad „kiváltott”.

A gímszarvas, a dámszarvas, az őz, a vaddisznó és a muflon által okozott – nem mezőgazdasági kárt – továbbra is maradéktalanul meg kell térítenie a felelősnek. A felsorolt állatok által a mezőgazdaságban és az erdőgazdálkodásban okozott károknak azonban csak az 5 százalékon felüli részét kell kifizetni, ez a szabály is változatlan.Kivétel ebből a kárcsoportból az őz által a szőlőben, gyümölcsösben, szántóföldön, az erdősítésben és a csemetekertben okozott kár, amelynek szintén 5 százalékos a limitje.

Jelenleg ebben a csoportban szerepel a mezei nyúl és a fácán okozta kár is, de ezért a két vadászható állat okozta kárért az új Ptk. jövő március 15-i hatályba lépése után nem kell helyt állnia a kártérítésre kötelezettnek.A probléma jelentős, hiszen a hazai erdőállomány 43 százaléka magánerdő-tulajdonosok kezében van.

Becslések szerint félmillió laikus erdőtulajdonos van az országban, akiknek sok fejfájást okoz a vad. Különösen akkor, ha az uniós támogatással telepített erdőkben okoz pusztítást. A fejlődésnek induló csemetéket sok esetben teljesen visszarágták az őzek és a nyulak. A gazdának így több millió forintos kára keletkezik, amit legrosszabb esetben még „vissza” is kell fizetni az EU-nak – mondta Horváth Zoltán erdőtulajdonos. 

A kárt – többek szerint – a módszeres vadászattal, az erdőben élő vadállomány gyérítésével lehetett volna megelőzni. A facsemetéket a beültetett terület bekerítésével lehetne ugyan hatékonyabban védeni, de erre se pénze, se ideje nincs a többségnek. Lapunk információja szerint ha idén kell elszámolnia az EU-s támogatással telepített erdővel, szankciókkal kell szembenéznie többeknek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!