Hírek

2013.09.06. 13:58

Az IL 2-es légi Rohamozó tragédiája és feltárása

Egy második világháborúban lezuhant szovjet, az oroszok által Rohamozónak, repülő tanknak, a németek keresztelőjében Vas Gusztávnak, illetve később, a magyarok száján az ötvenes években Párducnak nevezett IL 2-es csatarepülőgép roncsait és pilótájának földi maradványait tárták fel a Fejér megyei Seregélyeshez közeli Pálinkaház-pusztán ezen a héten, hétfőtől csütörtökig több napon át.

Tihanyi Tamás

Magó Károly zászlós, a szolnoki repülőmúzeum munkatársa, a feltárás szakmai vezetője érdeklődésünkre elmondta: a munkálatok során több mint kétszáz emberi csont került elő. Eleinte még nem, de pénteken már azt is tudta, hogy nem két halott katona nyugodott a roncs mellett (az IL 2-esben ketten indultak bevetésre, a pilóta és a lövész háttal ült egymásnak), a csontok a pilótától származtak.

A szovjet IL 2-es csatarepülőgép roncsait és  pilótájának földi maradványait a Seregélyeshez közeli Pálinkaház-pusztán tárták föl (Fotók: szolnoki repülőmúzeum)

Lev Konsztantinovics Vorobijev alhadnagy életét veszítette, miután a légelhárítás lelőtte repülőgépüket, ám a lövésznek sikerült ejtőernyőjével  még időben elhagynia a fülkét. Magó Károly feltárásvezető az elmúlt napon azt is megtudta, hogy a lövészt a földön elfogták, fogságba esett, de a háború végén sikerült épségben hazajutnia.  Mindez azért derülhetett ki, mert a gépmaradványokon találtak olyan motorszám töredéket, amely alkalmas lehetett a repülőgép pontos azonosítására. A csontok bizonyosan a repülőből származnak, mert a zuhanás következtében többszörös töréseket találtak rajtuk, és koponya szilánkokat is leltek. Az emberi maradványokat az orvosszakértői vizsgálat után természetesen átadják Oroszországnak, majd az elhunyt megkapja a végtisztességet.

Seregélyes  környékén egyébként igen sok repülőgép lezuhant akkoriban, mert  heves légiharcok dúltak Fejér megyében az 1944-es és az 1945-ös esztendőkben. A Magó Károly csapata által felszínre hozott repülőgép 1945. március 14-én, vagy 16-án kapott végzetes sérülést (azt nem tudni, hogy magyar, vagy német légelhárító tüzérek jóvoltából). Ha csak Seregélyes légterét nézzük, a véres időszakban egy magyar iskolagép kényszerleszállást hajtott végre ott, aztán a későbbi hetekben és hónapokban Zichyújfalunál elfogtak egy ejtőernyővel kiugrott angol repülő főhadnagyot, majd légi harcban lelőttek egy német vadászgépet: ennek pilótája halálra égett a lezuhant gépben. Aztán elfogtak egy amerikai ejtőernyőst és légi harc során egy német és egy amerikai vadászgép összeütközött és a földnek csapódott. De lezuhant Seregélyesnél egy német iskolagép és egy amerikai Musztáng is.

A helyiek a helyszínt a gép becsapódása után teljesen felforgatták, a repülőgép nagy részét elvitték. Ezért a maradványok kis százaléka került csak elő, a több száz darab között  dugattyú hajtókarok, övcsatok, hevederek, kapcsolók, páncélüveg darabok is akadnak. Három bombát, negyvennél több gépágyú lőszert és öt kiló könnyűfegyver-lövedéket szállítottak el a tűzszerészek a helyszínről: ez tehát azt jelenti, hogy a gépet talán még küldetésének teljesítése előtt lelőtték. Magó Károly elmondta,  a legérdekesebb lelet egy térképtartó darabja, amelyre a térkép egy része rátapadt, s így kivehető rajta cirill betűkkel Martonvásár, Baracska és Adony neve. A személyzet egyik tagjának fogkeféje és fésűje is felszínre került. A megtalált alkatrészeket a szolnoki repülőmúzeumba szállították.

Az IL 2-es Sturmovik (oroszul Rohamozó) csatarepülőgép harcászati feladata miatt rendkívül erős páncélzatot kapott tervezőitől, de éppen ezért a gép nehéz volt és lassú. Mégis ez a típus  lett a második világháború legnagyobb darabszámban előállított harci repülőgépe mintegy 35 ezres darabszámmal (ebből nagyjából 14 ezret lelőttek). A gépet elsősorban  szárazföldi és mozgó célpontok, teherautók, harckocsik ellen, vagy esetenként nagyobb bombázások előkészítésében alkalmazták általában kis magasságban. Hatékonysága ellenére az IL 2-es volt a szovjetek legnagyobb veszteségeket szenvedett repülőgéptípusa a második világháborúban, sokat lelőttek  belőle a legendás magyar Puma vadászok is. Sokatmondó adat, hogy egy  IL 2-es lezuhanásáig  általában 6-7 fedélzeti lövész halt meg, hiszen a gép általában hátulról kapta a sorozatokat.

Az áldozatok miatt a személyzet már tíz  sikeres bevetés után megkaphatta a Szovjetunió Hőse kitüntetést.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!