Hírek

2013.10.21. 11:02

Kormánybiztosként L. Simon László veszi át Zumbok Ferenc munkáját

Kormánybiztossá nevezte ki L. Simon Lászlót Orbán Viktor miniszterelnök - közölte a Fidesz-frakció hétfőn az MTI-vel.

MTI

A miniszterelnök döntése értelmében az október 8-án 68 éves korában elhunyt Zumbok Ferenc helyett a jövőben L. Simon László látja el a budai Várbazár felújításának és a Várnegyed hosszú távú fejlesztési koncepciójának kidolgozásáért, valamint a fertődi Esterházy-kastély rekonstrukciójával kapcsolatos állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztosi feladatokat.

Zumbok Ferenc 2011 márciusától előbb miniszteri biztosként, majd haláláig kormánybiztosként koordinálta a fertődi kastély, illetve a budai Várnegyed megújításához szükséges állami feladatokat. L. Simon László bizottsági elnökként és korábban kultúráért felelős államtitkárként is remekül tudott együtt dolgozni a feladata iránt elkötelezett szakemberrel - szerepel a kommünikében.

Az újonnan kinevezett kormánybiztos tervei szerint mind Fertőd, mind a budai Várnegyed tekintetében a folytonosság fogja jellemezni munkáját, Zumbok Ferenc koncepcióján érdemben nem kíván változtatni.

Új megbízatása mellett L. Simon László továbbra is ellátja a parlamenti bizottság elnöki tisztségét és a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) alelnöki feladatait, így nem lesz akadálya annak, hogy a 2014-es holokauszt-emlékév kapcsán meghirdetett civil alap pályázatainak a kezelését – a Miniszterelnökség felkérésének megfelelően – végigvigye - olvasható a közleményben.

Zumbok Ferenc búcsúztatása október 22-én kedden 11 órakor lesz a Szent István-bazilikában.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!