Hírek

2013.10.25. 11:53

Történelmi kontyok és fantázia-sminkek

Székesfehérvár - Hat ország versenyzőinek részvételével nemzetközi fodrászversenyt szervezett október 21-én az fehérvári Árpád Szakképző Iskola és Kollégium. A fehérvári versenyzők taroltak.

Klecska Ernő

A Hairdresser Open 2013 Nemzetközi Fodrászversenyt idén a székesfehérvári Árpád Szakképző Iskola és Kollégium rendezte meg, az intézmény 130 éves jubileumi ünnepségsorozatának zárásaként. Ezt a vetélkedőt az együttműködő európai országok – Ausztria, Csehország, Németország, Magyarország, Románia, Szlovákia – részvételével rendezik meg minden évben, mindig másik országban. A cseh, osztrák, erdélyi, szerb iskolák tanulóit is felvonultató rendezvényre közel ötvenen nevezetek. A szakmai program öt különböző versenyszámból állt. Női és férfi hajvágásban bemutatták a XXI. század utáni korszakot, élő modelleken a klasszikus és különféle fantázia kontyokat – földrészek, évszakok szerint -, de az érdeklődők fantázia sminkeket is láthattak.



Színükben és formájukban is fantáziadús frizurák készültek (Fotó: Koppán Viktor)

 

A zsűri tagjai a résztvevő országok csapatainak kísérői közül kerültek ki, de jelen voltak olyan neves magyar fodrászmesterek is, mint Sarkady Lívia és Nagy-Bozsoky Judit.

A hazai versenyzők a 30-ból 14 helyezést értek el - ebből 12-őt az Árpád Szakképző Iskola és Kollégium versenyzői szereztek meg. A legeredményesebb tanulók több versenyszámban is jól szerepeltek. Lángi Angéla két első, egy második és egy ötödik helyet szerzett, de komoly sikereket ért el Kovács Anita, Légrádi Fanni, Pölöskei Andrea és Vollein Máté is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!