A túzok lett 2014-ben az év madara

A Magyar Madártani Egyesület idén nem közönségszavazatok, hanem szakemberek döntése alapján választotta címerállatát, a túzokot (Otis tarda) az év madarának: szeretnék jobban megismertetni az érdeklődőkkel hazánk legnagyobb testű röpképes madarát, amely évtizedek óta fokozottan védett, állománya mégsem növekszik. Azonban – az Ibériai félszigeten kívül – Európában egyedül nálunk létezik még számottevő populációja, így védelme kiemelt fontosságú. Legnagyobb számban a Hortobágyon él, de a Fertő-tó környékén és a Duna-menti síkságon is előfordul. Fejér megyében utoljára 2004-ben látták.

- A túzok meglepő méreteivel kápráztatja el azt, aki először lát ilyen madarat. A kakas az egy méteres testmagasságot, a két és fél méternyi szárnyfesztávot és a 18 kilogrammos súlyt is elérheti. Ennek ellenére csak kevesen mondhatják el magukról, hogy láttak már túzokot. Félénk, rejtőzködő életmódja, és igen csekély egyedszáma miatt természetes élőhelyein is ritkán kerül szem elé – mondja Berkényi Tamás, a Székesfehérvári Vadmadárkórház állatorvosa.

A túzok lett 2014-ben az év madara: hazánkban nagyjából 1500 egyed él

A Kárpát-medence 1900-as évekbeli összefüggő, mintegy tizenkétezres túzokállománya a második világháború után feldarabolódott, és – főként az intenzív agrárgazdálkodás és az elektromos légvezetékek növekvő számának következtében – populációi vészesen fogyatkozni kezdtek. Az 1990-es évek elejére alig 800 egyed maradt hazánkban. Ezt a túzokvédelmi programnak köszönhetően azóta nagyjából a duplájára sikerült emelni, ám az ilyen csekély egyedszám sajnos szinte csak mesterségesen tartható fenn. E célt szolgálja a dévaványai túzokrezervátum, de az élőhelyvédelem ugyancsak elengedhetetlen, aminek része az is, hogy a Hortobágyon több helyen sikerült elérni: kerüljenek a föld alá a vezetékek.

– A túzok ugyanis, bár igen nagy súlyú madár, mégis jól repül, akár 60 kilométeres óránkénti sebességgel, s ráadásul többnyire éppen abban a magasságban, ahol a légvezetékek húzódnak – tudjuk meg a szakembertől, aki hozzáteszi:

– Az ütközés a madár számára végzetes lehet, ám nem feltétlenül az azonnali szívhalál miatt. Az áramütés ugyanis többnyire egy-egy végtagot érint, az ott áthaladó feszültség trombózist okoz, ami az adott terület üszkösödésével jár. Ha a szárnyat éri a sérülés, a madár röpképtelen lesz, és bár mindenevő lévén a talajon is talál magának ennivalót (magokat, ízeltlábúakat, repcét, lucernát), ha az ember nem siet a segítségére, a földön kószálva előbb-utóbb áldozatul esik egy ragadozónak, vagy a seb elfertőződve a pusztulását okozza. Nem egy példa akad azonban arra, hogy a madárbarátok segítségével sikerült állatkórházba eljuttatni, s így megmenteni az áramütött, sérült túzokot. Bár az ilyen madarat már nem lehet visszaengedni a természetbe, egy megfelelő röpdében még sokáig élhet, s akár a mesterséges tenyésztésben is szerepe lehet.

A madár egyébként a műveletlen, füves puszták számának csökkenésével főként mezőgazdasági területeken fészkel, s itt sajnos legnagyobb veszélyeztetője ismét csak az ember. Az egyébként is csak két-három fiókából álló, a gabonatáblában megbúvó fészekaljat egy traktor teljesen elpusztíthatja, ha óvatlanul áthalad rajta.

– A sérült fiókákon szintén a madárkórházak segíthetnek, szerencsés esetben felgyógyulásuk után vissza is lehet engedni őket a szabadba. A fő cél azonban a megelőzés lenne, az, hogy felismerjük, nem az egymillió forintos természetvédelmi érték miatt kell óvni a madarat, hanem a biodiverzitás, az élőlények sokféleségének megőrzéséért.