Hírek

2014.03.26. 18:01

Fejér megye 1. számú választókerület jelöltjei

Fejér megye - Az 1-es körzet összesen 11 jelöltje közül többszöri felhívásunk ellenére csak nyolcan küldtek bemutatkozót.

A szavazólapokon sorsolás alapján kialakult sorrendben tüntetik fel a jelöltek nevét. Az 1-es választási körzet indulói:

1. Németh Erik Új Dimenzió Párt
2. Óber László Közösség a Társadalmi Igazságosságért Néppárt
3. Dr. Mező Balázs Jobbik Magyarországért Mozgalom
4. Bialkó László Gergő Lehet más a Politika
5. Dr. Márton Roland Magyar Szocialista Párt, Együtt – A Korszakváltók Pártja, Demokratikus Koalíció, Párbeszéd Magyarországért Párt, Magyar Liberális Párt,
6. Dr. Németh Zsanett Magyar Nemzeti Párt
7. Juhász Gyuláné Jólét és Szabadság Demokrata Közösség
8. Lakatos Gabriella Magyarországi Cigánypárt
9. Vargha Tamás Fidesz – Magyar Polgári Szövetség, Kereszténydemokrata Néppárt
10. Pasa Gabriella Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártja
11. Bálint Zoltán László A Haza Nem Eladó Mozgalom Pártja

Óber László

Közösség a Társadalmi Igazságosságért (KTI)

1974-ben születtem Székesfehérváron. Igazgatásszervező diplomával rendelkezem. Nős vagyok, egy gyermeket nevelünk. Önkormányzati képviselőként, majd szakértőként szereztem politikai tapasztalatot. Célom megmutatni, hogy van új alternatíva, mely ideológiák helyett, igazságosságot hirdet a társadalomnak. Boldogulást nyújtani a jelenben, felelősen a jövőért. Legfontosabb céljaink:

Székesfehérvár dinamikus fejlődésének, térségi integráló szerepének megőrzése.

Átfogó bér és jövedelemrendezésre van szükség, amely biztosítja, hogy a magyar munkavállalók teljesítményük alapján ugyanolyan elbírálásban részesüljenek, mint az Unió más országaiban élők. Célunk a legalacsonyabb jövedelműek adójának radikális csökkentése 5 %-ra, a legmagasabb jövedelműek adójának 20%-ra történő emelésével.

Megalkotjuk a magáncsőd törvényi intézményét, mely biztosítja a bajba jutottak újrakezdését. Elérjük, hogy az 1 millió forint alatti tartozások ne legyenek lakóingatlanra terhelhetőek. Az igazságosság jegyében kezdeményezzük a képviselők visszahívhatóságát. Rajtunk múlik, szavazzunk az igazságosságra!

Dr. Mező Balázs

Jobbik Magyarországért Mozgalom

Minden beruházás során előnyben részesítjük a helyi családi-, kis- és közepes vállalkozásokat, újraindítva azokat. Átfogó turizmusfejlesztésbe kezdünk, melyben fő szerepe lesz a vallásturizmusnak, és a nemzet történelmi fővárosa címnek. Nemzetközi szinten népszerűsítjük a „Királyok Városát", az Árpád-házi emlékek bemutatását, a város kulturális és zenei életét. Megteremtjük a régóta hiányolt közbiztonságot, több egyenruhással, a közterületi térfigyelő kamera-rendszer nagymértékű fejlesztésével. Városunk energiafüggőségén a megújuló forrásokra alapozva javítunk. A kor követelményeinek és a lakossági igényeknek megfelelő új Városi Piacot építünk. Szakmailag és pénzügyileg is megerősítjük a Szent György Kórházat. Korszerűsítjük a Távirda utcai „régi SZTK"-t, egészségcentrummá bővítve azt. Erősítjük a házi betegápoló és idősgondozó szolgálatot. Kivizsgáljuk és nyilvánosságra hozzuk a lezajlott állami és önkormányzati privatizációk részleteit, megnevezzük a felelősöket. Feltárjuk az önkormányzati vagyon kiárusításának, szerződéseinek visszásságait, eljárást indítunk a kárt okozókkal szemben.

Bialkó László Gergő

Lehet Más a Politika (LMP)

Székesfehérváron születtem és itt is nőttem fel. A Bugát Pál Egészségügyi Szakközépiskola és Gimnázium emelt szintű biológia-kémia szakán érettségiztem. Természettudományos képzésem ellenére középiskolai éveim alatt az érdeklődésem mindinkább a társadalomtudományok és a média felé fordult.

Dolgoztam a Fehérvár Televízió munkatársaként, majd több országos napilap szerkesztőségében is megfordultam. Szakterületem az online és a közösségi kommunikáció. Munkámban a szakmai etika, a hitelesség, a korrektség voltak azok az alapértékek, amik leginkább meghatározták tevékenységem.

Az országgyűlési választáson azért mérettetem meg magam, mert olyan Magyarországot szeretnék, amelyik független, szabad és önállóan dönt a sorsáról, ahol nem temet mindent maga alá a korrupció.

Vannak olyanok, akik egy-egy érdekcsoport képviselete miatt jutnak be a parlamentbe, az LMP azonban mindenki érdekét – köztük a még meg nem született magyarokét is – képviseli. Pontosan azért, hogy legyen még ország, amibe lehet és érdemes megszületni.

Dr. Márton Roland

MSZP-EGYÜTT-DK-PM-MLP

Székesfehérvár korábban a régió vezetője és a világ egyik legdinamikusabban fejlődő városa volt. A Fidesz mutyi-politizálásnak köszönhetően a város költségvetése harmadával csökkent és csupán Orbán Viktor hobbiberuházásának minősíthető stadionépítés jutott a fehérváriaknak. Ez így nem mehet tovább! A lakosság valódi problémáit megoldó fejlesztéseket valósítunk meg. Fehérvár a bűnözés fővárosa lett az elmúlt években. A rendőrség a pénzbehajtásra koncentrál, a közfelügyelők munkaidőben bírságolnak. Valódi közbiztonságot teremtünk, amely állami, civil, piaci partnerek együttműködésére épít, ahol mindenki a bűnözés visszaszorítására koncentrálja az erőforrásait. A Fidesz lerövidítette a jövő generációjának oktatására – nevelésére fordítható időt. Ebből a zsákutcából azonnal vissza kell fordulni! Egy ország legfontosabb beruházása a humán erőforrás fejlesztése. Visszaállítjuk gyermekeink hozzáférését a tudáshoz! Bölcsőde, óvoda és iskolaépítési programot indítunk, amely 5 év alatt mérhetően csökkenti a gyermekek esélyegyenlőtlenséget. Újra a hazai és multinacionális vállalatok beruházási célpontjává tesszük Fehérvárt.

Juhász Gyuláné

JESZ (Jólét és Szabadság Demokrata Közösség)

A JESZ-MDF Szövetség Fejér megye 1.sz. választókerületének képviselőjelöltje vagyok. 1954-ben Bonyhádon születtem, 1973 óta élek Székesfehérváron. Öt gyermek édesanyja vagyok. Mérlegképes könyvelőként dolgozom. Közvetlen, nyitott személyiség vagyok, szívesen segítek másoknak, az évek során aktívan részt veszek a közösségi munkában. Fontos számomra a család, a gyermek, hiszen Ők a jövő nemzedéke.

Nekem és a JESZ-MDF Szövetségnek is célja a nevelési és oktatási rendszer radikális változtatása. Fókuszálnunk kell a csonka családokban felnövő, egyetlen szülő által nevelt gyermekekre. A fiatalok körében eluralkodó „Ebben az országban semmi nincs" életérzés helyett a felemelkedés perspektíváját kívánjuk nyújtani az előbbre jutni akarók számára.

Legfontosabb vállalásunk, hogy 40 százalékos béremelést hajtsunk végre. Célunk a munkahelyteremtés, az európai mérce szerinti kirívóan magas, a beruházásokat ellehetetlenítő hitelkamat-költségek drasztikusan leszorítása, a bankrendszer gyökeres átalakítása. Ha támogat szavazatával igent mond hazánk újrakezdésére.

Vargha Tamás

Fidesz - KDNP

Székesfehérvár az elmúlt négy esztendő igazi nyertese: soha ilyen mértékű kormányzati támogatás nem érkezett városunkba. A kedvező tendencia folytatásáért szeretnék dolgozni a következő négy évben is. Fehérvár olyan lehetőséget kapott, amivel a továbbiakban is élni kell! A következő években a város kulturális és gazdasági téren egyaránt tovább erősödhet. Térségünk gazdasági ereje az elsők között van az országban. Mindennek köszönhető, hogy olyan fejlesztések valósulhattak meg, mint a Fő utca felújítása, a csatornahálózat teljessé válása, az út- és járdaépítések vagy éppen a parkok megújulása. Újabb szakaszába lépett a Szent György Kórház fejlesztése, mely a régióban egyedüliként komplex szolgáltatást nyújt betegeinek. A fejlődés nem állhat meg! Ha ismét elnyerem támogatásukat, új intézményfelújítási programot indítunk el, bölcsődéket és óvodákat fogunk bővíteni, iskolákat és szociális létesítményeket fejlesztünk. Befejezzük az elkerülő utat, és végre megvalósul a vasútállomás modernizációja is! Ha továbbra is kitüntetnek bizalmukkal, a megkezdett munkát megújult erővel folytatni fogom. Mert nekem szívügyem Székesfehérvár!

Pasa Gabriella

Szociáldemokraták

Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártja – Szociáldemokraták képviselőjelöltje vagyok.

1974 óta élek Székesfehérváron. Tanulmányaimat, a Bugát Pál Egészségügyi Szakközépiskolában folytattam, majd Dunaújvárosban szereztem meg a mentőápolói végzettséget. Jelenleg a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karának hallgatója vagyok.

Hosszú éveken át dolgoztam a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórházban szakápolóként.

Az egészség, és az egészségügy kiemelt szerepet tölt be az életemben, ismerem a magyar egészségügy helyzetét. Sok tennivalóra lenne szükség, hogy a jelenlegi áldatlan helyzeten javítani tudjunk.

A Szociáldemokraták értékrendjével, a munkavállalók képviseletével teljes mértékben azonosulni tudok. Egy tenni akaró csapatot látok, akik vallják Olof Palme hagyatékát: „Nem a gazdagság, hanem a szegénység ellen küzdünk!"

A választási programunk címe 8 óra munka, 8 óra pihenés, 8 óra szórakozás, ami tükrözi, hogy az embereknek munkából, a munkáért tisztességes bérből kellene megélniük.

Bálint Zoltán László

A Haza Nem Eladó Mozgalom Pártja

Bálint Zoltán vagyok, a Haza Nem Eladó Mozgalom Párt képviselőjelöltje. Főiskolai diplomával rendelkezem, angolul és japánul beszélek, jelenleg informatikusként dolgozom.

Kormányra kerülve a devizahitelezés nevű, immáron bizonyított csalássorozatban részt vett pénzintézetek deviza – és forintköveteléseit eltöröljük. Egyszeri alkalommal így teszünk a felhalmozott adótartozásokkal is, hogy lélegzethez jussanak az emberek, és a vállalkozások. Ezek a tartozások egy korrupt rendszer, és egy tisztességtelen versenykörnyezet hozadékai, amit alapjaiban meg kell változtatni. Csakis így lehetséges a fejlődés.

Ezek után az ország sajátosságainak megfelelő gazdaságot építünk. Ezt egy életre nevelő, minőségi oktatási rendszerrel alapozzuk meg. Kiemelten fontos az egészségre nevelés, mert ezzel tehermentesíthető hosszabb távon az egészségügy.

Az embereknek lehetőséget kell biztosítani, hogy beleszólhassanak saját környezetük, településük ügyeibe. Valós, hatékony népképviseletre van szükség, megfelelő intézményi háttérrel.

Mindezt helyi, és országos szinten is megvalósítjuk.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!