A májusfa és a tavaszi örömök

Május elsején a tavaszt, a szerelmet, a termékenységet, a leendő termést, a jó időt, a megújulást, s így egyben mindent ünnepel a mérsékelt égövi, s velük együtt a magyar nyelvterületen élő nép. Sem nagy tudományosság, sem mély történelmi kutatás nemigen szükségeltetik hozzá, hogy miért fakadt dalra, miért perdült táncra, miért hányta le magáról téli rongyait ember és természet ilyenkor! A krisztusi időszámítás után maradt ez az öröm és üdvözlés a természeti megújulás felett, a Megváltó halálával és feltámadásával még inkább megpecsételvén e szokást.

A megzsendülő szántóföld, az erdő, az ember körülötti táj május elejével oly hirtelen, gyorsan és szemmel láthatóan alakul át, mint kevés más évszakban. Az ősz a fordítottja ennek a nekibuzdulásnak, a vigasságra mindig kész ifjúság a tavaszt köszöntötte kitörő örömmel már a kelták idején is. A harsogóan zöld levelek csábították a mulatozókat, a letört ágas-leveles-virágos csokrok, az illatozó gyümölcságak kínálták mindehhez a természetes díszletet . Kis tudós kutakodással tegyük hozzá, hogy a Gergely-naptár bevezetése előtt ez a május elseje kicsit későbbre is esett, még melegebb és még derűsebb volt az előtte való éjszaka a tűzgyújtásra, máglyák állítására, amelyek ezúttal nem a boszorkányokat égették meg. Kihajtották az állatokat legelni a védettebb téli szállásokról, később az istállókból, szinte népünnepélyeket tartottak ezen az évfordulón.

A 20. század elején Magyarország különböző etnikai vidékein még zsongott a május elseje előtti éjszaka a falvakban, a mezővárosokban, a hithű keresztények is pogány tobzódással vetették magukat a tavaszünnepbe! Korábban az egyház szigorúan büntette-tiltotta, aztán inkább megszelídítette ezt a hagyományt, mint annyi más alkalommal tette. A Szent Fülöp és Szent Jakab névnapjának közelvalósága okán jakab-ágnak is nevezték a virágos, leveles ágat, amellyel a szűz (?) leányokat köszöntötték. A szerelmesek, s a szerelemre vágyó legények környékezték meg egyértelműen ilyenkor a leányokat, s kellő illendőséggel ezt bátrabban tehették, mint máskor.

A magyar májusfaállítás szokása kifejezetten szerelmi és udvarlási jelenetté lett (Fotó: FMH-archív)

Az évszázadokkal korábbi májusköszöntők kevésbé szemérmesen zajlottak a szájhagyomány és a korabeli leírások szerint .

El-eltűntek a langyuló éjszakában a párok, zabolátlanul mulattak és álruhát öltve helytelenkedtek a hormonoktól megvadult ifjak, megcsúfolták a gazdagokat a haragos szegények. A magyar májusfaállítás kifejezetten szerelmi és udvarlási jelenetté vált, a szebb leányoknak több legény is fát állított hajnalra virradván a kapuja elé. Még nemrég is lobogtak a szalagok a lányos házak portáira csempészett husángokon május elseje reggelére. Aligha nem érthető a jelképe is ennek az állításnak, de csúfságnak, trágárságnak semmiképp nem minősíthető. Ez benne a legszebb és legszentebb minden pogánysága ellenére.

Ki kárhoztatná a vágyat, a szerelmet, a lobogást, a tavaszt?