Tábla dukálna Saár Gyulának

Szalai Károly új kötetével. Mögötte a képernyőn a Kossuth utcai ház, ahol Saára Gyula lakott

- A helytörténet iránti érdeklődésem - még évtizedekkel ezelőtt - dunaföldvári tanári munkám során bontakozott ki, amikor honismereti szakkört vezettem gimnazista diákoknak. Azzal foglalkoztunk, ami őket a lakóhelyükhöz kötötte: dűlőnevek magyarázata, a település nagy halottainak temetői katasztere, katonák két világháborúra is kiterjedő emlékezése - mondta el Szalai Károly arról, hogy miként támadt föl az érdeklődése a helytörténeti kutatás iránt. - Hangfelvételeket is készítettünk, melyeknek a gyöngyszeme a helyi 1898. március 15-ei (egyébként akkor tiltott) ünnepségre való visszaemlékezés volt. Hogy mi vezetett? Úgy gondoltam, hogy hazaszeretet csak akkor alakulhat ki az ember lelkében, ha tudatában és cselekvéseiben is szoros, eltéphetetlen kötelék bontakozik ki először a házához (lakásához), utcájához, majd a településéhez, megyéjéhez, országához, végül az egész nemzetéhez. Székesfehérvárra kerülve Farkas Gábor professzor úr, a városi levéltár igazgatója a kilencvenes évek közepén vezetett be a helyi történeti források kutatásába. Örömmel s alázattal vettem kézbe a régi elődök írásait, különösen a törvényhatósági jegyzőkönyveket, a főispáni általános és bizalmas iratokat, a korabeli helyi újságok megsárgult példányait. Egyébként az igazgató úrral közösen írt helytörténeti munkánk, A Vasútvidék története címmel 2006-ban jelent meg.

- Miért az első világháború előtti évek fehérvári történései ragadták meg?

- Mivel a dualizmus kora érdekelt (disszertációm témája is ebből a korszakból való), annak is a polgárosulásban legsikeresebb, a századfordulóra eső virágkorának a boldog békeidőknek az évtizedei, így Fehérvár ezen időszakának a fejlődésével kezdtem el foglalkozni. A rendelkezésre álló források arról győztek meg, hogy ebben a nevezetes nem egészen két évtizedben tovább gazdagodott az őskoronázó város infrastruktúrája. Közművek létesültek: megszületett a villanyvilágítás, vízvezetéket kaptak a belső területek, utcaszabályozások történtek (például aszfaltozás, parkosítás); iskolák, szociális intézmények épültek, templomot kapott a Víziváros, felavatták a Szent István termet, átadták az Árpád-fürdőt. Az utolsó említésre méltó kulturális esemény 1914 június közepén történt: a múzeumi egyesület javaslatára emléktábla került Budenz József professzor házára. Ámde Fehérvár felfelé ívelő gazdagodását, gyarapodását szinte kerékbe törte az első világháború, s a nyomában a ránk kényszerített, ország nyomorító trianoni békeszerződés. Nemcsak a lelkeket sebezte meg a trauma, az ország, így városunk gazdasági élete is válságba került. Hiánygazdálkodás alakult ki, éreztette hatását az infláció Majd jött a harmincas évek elejének újabb gazdasági válsága. Innen kellett felállni a városnak az új vezetéssel, élen Csitáry G. Emil polgármesterrel. S nemcsak pótolni kellett a fájdalmas elmaradást, de a várost méltóvá tenni régi nagy fényéhez, Szent István király szelleméhez. A vállalkozás sikerült, Fehérvár megszépült, az 1938-as ünnepi országgyűlés újra fővárosi magasságba emelte az egykori őskoronázó várost .

- Tavaly az emlékév kapcsán a nagyközönség is megismerte az ön által említett Csitáry G. Emil nevét, Aki azonban az ön új könyvét elolvassa, egy másik nagy formátumú fehérvári polgármestert, Saára Gyulát is tisztelettel emleget...

- Ha még élt volna Csitáry idekében a háború előtti nagy modernizációt képviselő, azt megtestesítő Saára Gyula polgármester, aki 1908 és 1918 között állt a város élén, biztosan büszke lett volna az általa is álmodott új átalakított városházára, az általa beboltoztatott Várkörút pompás fasoraira, a kicsinosított középületekre és szobrokra. Személyesen gratulált volna Csitáry polgármester úrnak, akit fiatal jogászként 1915-ben éppen ő vette magához titkárnak, s aki később első aljegyzőként dolgozott mellette. Ők mindketten maradandót alkottak városunkban a saját korukban. Éppen úgy, mint a szobrász, akinek a kézmozdulatait örökké őrzik alkotásainak szép vonásai. Éppen ezért kérem a kedves olvasót, aki könyvemben találkozik Saára polgármester úr nevével, ha olykor elhalad a Kossuth utca 8. számú ház előtt, képzeletben vegye le a kalapját, így tisztelegve egykori neves lakójának a szelleme előtt. Mert Saára megérdemli. Remélem, hogy hamarosan emléktábla is hirdeti a nevét e ház falán.

- Milyen fogadtatásban részesült a gyors egymásutánban megjelent két helytörténeti kötete?

- Első egyedül írt könyvem, az Üdvözlet Fehérvárról című képes album, melynek kiadását a Tarsoly Ifjúsági Egyesület segítette, nem került kereskedelmi forgalomba, bár sokan keresték. Ezért felvetődött újabb kiadásának gondolata is. A kötetek felét az egyesület diákoknak adományozza versenyeken elért eredmények jutalmául. A másik felét érdeklődők, könyvtárak kapták ajándékul. A most tavasszal megjelent újabb munkámat, a Városfejlődés Székesfehérváron a XX. század elején című kötetet, melyet a Lánczos-Szekfű Ösztöndíj Alapítvány támogatott, a közönség még kevésbé ismeri. Igaz, könyvesboltban már hozzá lehet jutni. A könyvhéten, június közepén lehetőséget kapok a kötet dedikálására. Emellett a Vörösmarty Teremben is tervezünk egy bemutatót, moderátornak felkértük a városban élő neves régészprofesszort.

- Mivel foglalkozik legújabban?

- Mivel idén a Nagy Háború kitörésének 100. évfordulójára emlékezünk, hamarosan elkészülök egy újabb helytörténeti munkával, aminek Székesfehérvár 1914-ben az utolsó békés félév, az első háborús félév lesz a címe.