Hírek

2014.08.07. 14:45

Mécsesek, virágok és történetek: így szerették Fülén Bajor Imrét

Füle - Bajor Imre, a népszerű humorista és színész augusztus 6-án végleg eltávozott sz élők sorából.

Sebestyén Lilla

Szerdán, háromnegyed tízkor, életének 58. évében meghalt Bajor Imre. A vég a veszprémi kórházban érte a művészt, akit egy ország nézett, hallgatott és szeretett. Különösen igaz ez a fülei lakosokra, akik minden szavukkal csak dicsérni tudják a mókamestert. Közvetlen, humoros, nem lenéző, nem nagyképű, jó ember akárkit is kérdezek Fülén, ahol sz utóbbi években Bajor Imre elbújt nyaralójában a világ elől ezeket a szavakat hallom. Sokan csak látásból ismerték, mások barátságot kötöttek vele, és megint mások csak a televízióból kísérték végig életét, munkásságát. Nem számít. Egyetértenek abban, hogy egy remek ember hagyott most el bennünket.

- Nem baj Imre, pihenj csak. Megérdemled! - ők így engedték útjára.

Mécsesek, virágok és egy kép a művész nyaralójának kapujánál. A füleiek így emlékeznek a szerdán elhunyt Kicsi Huszárra (Fotó: Molnár Artúr)

Csendes a község, nehéz, párás a levegő. Az ember elsőre azt gondolná, hogy csak az időjárás teszi. Amiatt érzi úgy, hogy az összes jó kiveszett a világból, de ahogy körbenézünk világossá válik, hogy a felhők, a szemerkélő eső, mindezért a szomorúságért nem tehető felelőssé.

Bajor Imre idén januárban tudta meg, hogy agydaganata van, hogy a rák megtámadta a testét. Azonban tetteiből, örök optimizmusából azt szűrtük le, hogy a lelkét, nem sikerült kikezdenie a betegségnek. A színművész és humorista végig harcolta ezt a nem egész egy évet, majd augusztus 6-án a végzet, a sors, vagy valamely felsőbb hatalom úgy döntött, hogy nem kell tovább küzdenie.

– A lapok azt írták, Bajor Imrét legyőzte a rák, hogy vesztett. Szerintem ez nem igaz. Egyszerűen csak arról van szó, hogy annyi szenvedés után kijárt neki a pihenés – vélekedik az egyik ismerős, akit a művészúr nyaralóját keresve állítottunk meg.

A férfi szívesen mesél, a Kicsi Huszárról: – Nem tudom, hogy pontosan, mikor vette meg itt a nyaralóját, de tizenötév azóta biztos eltelt és ez alatt az idő alatt neki sikerült egynek lennie közülünk. Beilleszkedett – réved vissza.

A többiek is hasonlóan vélekednek, bárkit kérdezünk, azt halljuk, hogy Bajor Imrét itt mindenki szerette.

– Barátkozós volt, közvetlen. Ha betért hozzánk egyszer-egyszer a feleségével, vagy a barátjával Koós Jánossal mindenkivel kezet rázott, elsütött pár viccet, elbeszélgetett a helyiekkel és állt mindenkinek egy kört. Mindezt a legnagyobb alázattal, a legjobb szándékkal tette. Szeretett biliárdozni és viszkit inni, de leginkább jókat nevetni – emlékszik vissza a szép időkre Kovácsné Anikó, a helyi ivó alkalmazottja, aki számtalanszor kiszolgálta a művészt. – Sajnos, amikortól fényderült a betegségére nem nagyon láttuk.

A hölgy azt is elmondta, 6-án szinte futótűzként terjedt a hír a településen, mindenki le volt taglózva, hiszen az utolsó, kiszivárgó információk az állapotáról még reményre, bizakodásra adtak okot: – Aznap este mindenhol az ő nevét lehetett hallani.

Fábián Istvánné, bár nem ismerte személyesen Bajor Imrét, egyetlen műsorát sem hagyta ki. Látta őt a Szomszédok televíziós sorozatban Oliként, a Pasikban Palikaként, a Verebes István rendezte filmekben, és a Heti Hetesben, ahogy humorizált, ugratta kollégáit, nevettetett.

Szereplései, tehetsége nem maradt hála nélkül elnyerte a Rádió nívódíjat (1995, 1996), a Karinthy-gyűrűt, 1999-ben az év színésze lett, 2007-ben pedig a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét is megkapta és ez a lista még közel sem teljes.

– Nagyon sajnálom, hogy elment, remélem lesz Fülén valamilyen megemlékezés – mondja az asszony. Utóbbiban egyébként sokan reménykednek. Megkerestük a község jegyzőjét is ezügyben, de Jankovicsné Huszár Mónika azt mondta, a család megkérte a hivatalt, hogy ne nyilatkozzanak és ők szeretnék ezt a kérést tiszteletben tartani. Nem is háborgatjuk tovább őket, indulunk az utolsó, mégis legfontosabb állomásra, a nyaralóhoz, amit – mint kiderül –, szinte minden helyi ismer.

Mikor odaérünk az ajtó előtt már sorakoznak a gyertyák, a mécsesek, a virágok és persze ott a portré is.

Bajor Imre a Veszprémi kórházban halt meg, ötvenhét évesen, egy hosszú és bizonyosan fárasztó év után. Két gyermeket és egy feleséget hagyott hátra és rengeteg gyönyörű emléket. A füleieknek pedig egy mindig mosolygós, humoros, végtelenül kedves és közvetlen ember emlékét, aki egy volt közülük.

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!