Hírek

2014.08.31. 18:25

40 év után összejönnek az egykori NDK-sok - lesz mit mesélni egymásnak

Kápolnásnyék - Negyven év után találkozót szervez egykori NDK-s munkatársaival a velencei Gyöngy Attila.

Klecska Ernő

A találkozó szeptember 6-án lesz a kápolnásnyéki Holdfény hotelben, a volt keletnémet (NDK) Bischofwerda településen a hetvenes évek elején együtt dolgozó magyarok közül itthonról és külföldről is érkeznek mondta el a velencei fogtechnikus.

A Németországban maradtak rendszeresen találkoznak, de a hazatértek még soha nem jöttek össze, közülük sokan meg is haltak. A nagy randevú ötlete tavaly merült fel, amikor a németeknél szerveztek az ottaniak egy 40 éves találkozót, amire itthonról kevesen tudtak csak kimenni. Az egész ötlet és a megvalósítás motorja a móri származású Poszt László - mondta el Gyöngy Attila, aki az itthoni szervezés oroszlánrészét végül magára vállalta. Hosszú hónapokig telefonálgatott szomszédoknak, önkormányzatokbak és rokonoknak sokszor csak az egykori barátok becenevét ismerve. Végül vagy harmincan jeleztek vissza.

Az akkor tizenéves fiatalok egy hatalmas mezőgazdasági gépgyárba mentek dolgozni. Gyöngy úr 1973 és 1975 között például közlekedési gépészként, a technikusira készülve volt ott. Akkoriban körülbelül 40 ezer magyar dolgozott a szocialista Németországban, az NDK-ban különvonatok szállították őket.

A magyarokat először nem fogadták be a németek, de amikor látták, hogy jól tudnak dolgozni, barátságok alakultak ki. Sokan párt is találtak.

A külszolgálattal jól lehetett keresni. E csoport, amelynek tagjai szinte mind a mezőgazdaság valamelyik területéről mentek ki, kombájnok vágóasztalait készítették, de mindenben kipróbálták magukat. Szinte mindenkinek volt motorja, a takarékosabbak még autót is tudtak hozni. A hatalmas gyárban, ahol algériai és vietnami fiatalok is voltak, s amikor sok volt a megrendelés, még a német rabokat is befogták dolgozni, a magyarok egy helyen voltak, s ez még inkább összekovácsolta őket - emlékezik a szervező.

- Az, hogy azóta szinte alig páran találkoztak csak egymással, főleg az ottani és az itteni rendszerváltás miatt lehetett. Az egykori NDK-sok közül itthon sokan munka nélkül maradtak, a volt gyárat pedig, ahol annak fénykorában 2500-an dolgoztak, a két Németország egyesítése után szintre azonnal széthordták - keressük a magyarázatot.

A volt NDK-sok e kis csoportja most hosszú idő után összejön. Lesz mit megbeszélniük. Legtöbbjük soha nem járt ismét a németeknél, ami keveset tanultak, még a nyelvből is szinte mind elfelejtették. Jönnek Vasból, a Nyírségből, és Baja környékéről is. Van, akinek családja egy része itt, a másik ott él.

Az egykor fürtös, hosszú hajú fiatalok szinte mindegyike nagypapa már, többen nincsenek is közöttük. Páran, mint például Gyöngy Attila, néha visszajárnak, ők nem győznek csodálkozni, hogy a németek milyen tempóban építik a jövőjüket. Az volt gyárban ugyan főleg kínai boltok vannak, de mindenütt kis csarnokok emelkedtek az elmúlt években, Drezdára pedig rá se lehet ismerni. Azt is jó lenne megnézni sokaknak, de már az is hatalmas lehetőség, ha egymást láthatják.




Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!