Hírek

2014.09.16. 16:05

Soron kívül kifizetik a nyugdíjakat

Soron kívül, még a hét első felében kifizeti az albás ügyfelek nyugdíját a Magyar Posta.

B. Kiss László

Erről Apáti-Tóth Kata, a Magyar Posta szóvivője tájékoztatta lapunkat, miután több olyan olvasónk is panaszkodott, akinek korábban az Alba Takarékszövetkezetnél vezetett folyószámlája érkezett a nyugdíja. (Mint azt már hírül adtuk, a Magyar Nemzeti Bank felfüggesztette az Alba Takarékszövetkezet működését).

Több olvasónk is azzal kereste meg lapunk móri tudósítóját a hétvégén, hogy míg az albás folyószámlájukra 12-én megérkezett a nyugdíj, addig azt a Posta csak napokkal, rosszabb esetben pedig két héttel később kívánja kézbesíteni. A Posta szóvivőjét hétfőn kerestük meg, és ő kedden válaszolt.

Tóth-Bencze József, az egyik panaszos a kincsesi postánál. Fotó: B: Kiss László

„Tekintettel arra, hogy az ügyfelek váratlanul kerültek nehéz helyzetbe, a Magyar Posta Zrt. szeptember hónapban az érintett ügyfelek esetében gondoskodik a soron kívüli kifizetésről, amely várhatóan a hét első felében befejeződik. A szeptemberi nyugdíjjal minden érintett ügyfél megkapja a személyre szabott nyugdíjnaptárt, amely tartalmazza, hogy a következő hónapokban mely napokon történik a kifizetés" – áll a Magyar Posta szóvivőjétől kedden kapott írásos válaszban.

Időközben Bakonycsernyéről és Kincsesbányáról is jelezték a tudósítónak: már hétfőn is több albás ügyfél hozzájutott a nyugdíjához, pedig azt eredetileg csak később kívánta kézbesíteni a Magyar Posta.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!