Hírek

2014.12.26. 18:00

Az ítélet szerint elmebeteg a kulcsi családirtó

Székesfehérvár - A kulcsi rémként vagy családirtóként elhíresült H. Csanád Jutas ügyében idén első fokon felmentő ítélet született, ugyanakkor a bíróság elrendelte a vádlott kényszergyógykezelését, ami az érvényben lévő szabályok értelmében legfeljebb 20 évig tarthat.

Zsigó Ferenc

Mint emlékezetes, a huszonéves fiatalember 2012. április 4. és 6. között brutálisan megölte bátyját, nagyszüleit, apját. Anyját, nővérét és annak barátját is összekaszabolta, de ők túlélték az ámokfutást. A gondolat, hogy mindenkit meg kell ölni, már korábban érlelődött bennem - fogalmazott H. Csanád - , egy napra terveztem az öléssorozatot, három lett belőle .

A miértre adott válaszok megfogalmazásakor a démoni szintre emelkedést, illetve az ennek útjában álló családtagok kiiktatását jelölte meg a korábbi tárgyalások egyikén tett vallomásában.

A Székesfehérvári Törvényszéken a korábbi tárgyalásokon meghallgatott igazságügyi orvos szakértői vélemények alapján ellentmondásos helyzet alakult ki. Két egymásnak gyökeresen ellentmondó szakértői állásfoglalás után a bíróság egy harmadik szakértői vizsgálatot rendelt el. Amikor ez elkészült, május 23-ára kitűzték az előzetes kiszivárogtatások szerint felmentő ítéletet hirdető tárgyalást.

A reggel kilenckor kezdődött tárgyaláson Veszeli Éva tanácsvezető bíró bejelentette, hogy mivel több mint három hónap telt el a legutóbbi tárgyalás óta, az eljárást meg kell ismételni. Erre a jegyzőkönyvek idézésével, összefoglaló felolvasásával került sor. Újra előkerültek a véres részletek egyrészt a vádlotti vallomások, másrészt a sértett családtagok tanúvallomásainak felidézésével.

A TEK az elfogást követően sérülései miatt elszállítja a családírtót a dunaújvárosi kórházba

A bírónő másfél óra alatt végzett a jegyzőkönyvi összefoglalóval, rövid szünet után egy újabb a budapesti és a pécsi után egy győri elmeorvosi igazságügyi szakértő orvoscsoport meghallgatása következett. Az Igazságügyi Szakértő és Kutató Intézet Győri Intézete szakértői a budapestiek korábbi álláspontjával egyezően arra a következtetésre jutottak, hogy a vádlott a cselekmény elkövetésekor elmebetegsége miatt nem volt tisztában annak következményeivel, így az úgynevezett beszámítási képessége kizárt volt, s jelenleg sem beszámítható. A szakvélemény szerint a férfi ön- és közveszélyes, így zárt intézményben való kényszergyógykezelése indokolt. A tárgyalótermi válaszokkal az orvoscsoport megerősítette az írásos véleményt.

A vádat képviselő Fülöp Zsolt ügyész a tárgyalás során többször is terelte arra a szót, hogy a vádlott tudatosan viselkedett korábban is, cselekvései logikusak, értelmük van, s értelme lehet annak is, ahogyan az utóbbi időben
viselkedik. Az ügyész az orvosoknak is feltette a kérdést: nem lehet, hogy a vádlott tudatosan az elmebetegségre játszik?

- Nem zárható ki, de nem tartjuk valószínűnek hangzott a válasz. Vádbeszéde végén az ügyész fenntartva az előre kitervelt, különös kegyetlenséggel több emberen elkövetett emberölés vádját - fegyházban letöltendő, életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabását indítványozta.

Hortobágyi Tibor védő felmentést és legfeljebb 20 évig tartó kényszergyógykezelést kért. A bíróság az utóbbi szerint döntött, s mivel az ügyész fellebbezett, az ítélet nem jogerős.


Hortobágyi Tibor ügyvéd szerint talán márciusban várható a folytatás
Fotó: Koppán Viktor

- Szerintem, aki ilyet tesz, azt nem szabad még egyszer kiengedni a társadalomba. Lehet, hogy tényleg beteg, de akkor melyik szakorvos fogja garantálni, hogy a kényszergyógykezelés után nem öl ismét? Én félteném a családom, ha esetleges szabadulása után visszatérne Kulcsra - fogalmazott kérdésünkre egy neve elhallgatását kérő kulcsi lakos, amikor megtudták a településen az első fokú ítéletet.

- Társasági összejöveteleken egyre ritkábban beszélgetnek erről, de a tárgyalásról érkező híreket természetesen megvitatják a kulcsiak - mondta a település akkori első embere, Posch János. - Sokan úgy vélik, ha az elkövető nem kapja meg az elvárt büntetést, akkor sérül a jogbiztonság hazánkban. Az édesanya visszatért a család telkén található kisebb épületbe. Próbál beilleszkedni, gyakran eljár a nyugdíjas egyesületünk rendezvényeire, s amiben lehet, a település önkormányzata is segíti őt - fogalmazott Posch János májusban.

Amikor az ügy folytatásáról érdeklődtünk, az ügyész és a védő is 2015. tavaszáról beszélt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!