A segélyszervezetek munkatársait felkészítik a katasztrófákra és a háborús helyzetekre

A Baptista Szeretetszolgálat munkatársai a segélyszervezet megalakítása óta hét háborúban jártak. Jelenleg is dolgoznak olyan országokban, ahol a közbiztonság csak elméletben létező fogalom. Ezért kell, hogy a segélymunkások időnként elméleti és gyakorlati felkészítésen vegyenek részt. A Belügyminisztérium Nemzetközi Oktatási Központjában a napokban egy úgynevezett lélektaktikai tréning során tehettek szert életmentő ismeretekre mindazok, akik a következő időszakban veszélyes küldetést vállalhatnak.

A résztvevők először mit sem sejtve a közelgő „veszélyről", egy tanteremben ülve hallgatták az ismert szakértőt, Végh Józsefet, az Európai Lélektani Intézet Kft. vezetőjét, míg rájuk nem tört két fegyveres, akik miután a mennyezetbe lőttek, elrabolták a csoport két tagját. A két hölgy számára nyomasztó percek következtek: pillanatok, torokban dobog a szív, a gyomor pedig görcsbe rándul.

A világ nem lett biztonságosabb, sok országban kerülhetünk ilyen helyzetbe. ILLUSZTRÁCIÓ: LOVÁSZ LILLA

A jelenet után videofelvétel segítségével idézték fel a történteket, levonva tanulságokat. A legfontosabb az együttműködés a túszejtővel, hiszen nagy az esély arra, hogy az emberrabló kezdő és ezért ideges: az ellenkezés végzetes döntéseket válthat ki. Ha ordítva információkat kérdez, a legjobb, ha megadjuk neki. Ha telefonszámot követel, akit felhívhat, hogy fizessen, legjobb ha van kéznél egy – és ez szó szerint értendő –, talán a karra felírva. Számítani kell arra, hogy a túszejtő, aki pénzre hajt, ha feleslegesnek ítéli a túszt, megöli, hogy szabaduljon tőle és a számára is rosszul alakuló helyzettől. Legjobb, ha az elrabolt behunyja a szemét és megpróbál a hallására hagyatkozni, megfigyelni mindent, ami esetleg később segítheti a szabadulását.

Később a csoport vásárolni indult, nem sejtve, hogy a piacon öngyilkos merénylő kereste áldozatait. A legjobb az olyan helyeket elkerülni, ahol tömeg verődik össze, ha ez nem megoldható, figyelni kell minden gyanús jelre, furcsán viselkedő helybélire, figyelmeztetett Herczeg Róbert, a Baptista Szeretetszolgálat biztonsági tanácsadója. Ráadásul a kés veszélyesebb a maroklőfegyvernél, mert hangtalan....

A résztvevők egyike jól látta a késes támadót. Első reakciója a segítségnyújtás volt, a második a menekülésé: végül egyszerűen elfutott. Lógó orral ült vissza a tanterembe a videofelvétel elemzésére, hogy meghallgassa Végh József kriminálpszichológus megrovását, mire kiderült: a helyes út ilyenkor a menekülés. Legfeljebb kiáltással riaszthatjuk társainkat.

A gyorsaság életet menthet, ezért a támadás pillanatában el kell dönteni, ki a célpont és mi történik, ez határozza meg a helyes reakciót, vonták le a tanulságot egy következő gyakorlaton. A társaság bankba ment pénzt felvenni. A legtöbben a pénzintézetben várták a támadást, de ott nem történt semmi. Ám később, amikor a csoport egy szűk utcába ért, kitört a lövöldözés. Volt, aki a földre vetette magát és nem, vagy alig próbált fedezéket keresni. Ez nagy hiba: a tetőről tüzelő „terroristák" lövedékei ugyanis előbb-utóbb megtalálják a földön fekvőt. A helyes döntés az, ha megpróbálunk menekülni, mert mozgó célpontot nehezebb eltalálni.

Végh József rámutatott, a helyes viselkedés az, ha egy szűk utcában haladva nem verődünk csoportba, felmérjük a környezetet és megfigyeljük, támadás esetén hol tudunk rejtekhelyet vagy fedezéket keresni. És miközben rémült fejjel talán sikerül rájönnünk, honnan jön a támadás, célpontok vagyunk-e, mindig menekülni kell, hangzott el az életet mentő tanács.

De gondolatban ne hagyjuk el azt, aki egy autó és a fal közé behasalva két lövést is kapott a hátába. Egyet mindjárt a támadás kezdetén, a másodikat később, mert nem keresett fedezéket. Amikor megérezte a hátán a második ütést, ahelyett, hogy legalább az autó motorja alá kúszott volna, magában eldöntötte, hogy az a lövés bizony halálos. Ennél rosszabbat nem tehetett volna, hiszen sokszor az áldozat döntésén múlik, a sebesült élve marad, vagy meghal. „A halált az orvos állapítja meg", véste a képzeletbeli kőbe Végh József, majd háborús konfliktusok példáit idézte, amikor a katonák jelentős százaléka orvosi értelemben megmenthető lett volna, ha lélekben nem adja fel a küzdelmet, nem törődik bele sorsába, amely talán nem is az ő sorsa volt.

A lélektaktikai tréning egyik legfontosabb fogalma ekkor hangzott el: nem szabad „szerepfogságba" esni, azaz a szerepet, amit a támadó, a túszejtő ránk kényszerít, csak látszólag fogadjuk el, valójában minden idegszálunkkal, megmaradt fegyelmünkkel és minden túlélési ösztönünkkel igyekezzünk megtalálni a kiutat, keressük a menekülés lehetőségét, hiszen „mi nem halhatunk meg!"