Hírek

2016.04.09. 16:23

Három évtized közszolgálatban: elismerésben részesült Mór jegyzője

Mór – Elismerésben részesült Pálla József, a város jegyzője, mivel harminc esztendőt töltött eddig a közszolgálatban.

B. Kiss László

Pálla József 1984-től áll közszolgálatban, de mivel a sorkatonai szolgálat nem számít bele, ezért kapta meg most a jubileumi elismerést. Pályafutása – mint azt a Fejér Megyei Hírlap érdeklődésére elmondta – a soproni kisegítő iskolában kezdődött, ahol gyermekfelügyelőként dolgozott kevesebb mint egy évig. Aztán csaknem öt esztendőt töltött a mentőszolgálatnál. A katonaidő leszolgálása után rövid ideig közalkalmazott volt a honvédségnél. Aztán következett egy hosszú, húsz esztendős periódus, amit a hivatásos állomány tagjaként töltött a Vám- és Pénzügyőrségnél. Pálla József ezen idő alatt – mint mondja – végigjárta a ranglétrát. Pénzügyőr tizedesként kezdte és ezredesként, a regionális parancsnokság vezetőjeként vonult nyugállományba.

Mór jegyzőjeként 2013. január elsejétől dolgozik, a posztot pályázat révén nyerte el. Az alig több mint három év alatt egy parlamenti, egy önkormányzati és egy uniós választást bonyolítottak le – jegyezte meg.

Pálla József 2013 januárjától jegyző Móron
Fotó: Matics Ferenc

A móri önkormányzat irigylésre méltó anyagi kondíciókkal rendelkezik. Ilyen településen hálás dolog lehet jegyzőnek lenni – jegyeztem meg Pálla Józsefnek.

- A város jó anyagi lehetőségei tudatos törekvés eredménye – hangzott a válasz. - Mindig törekszünk a takarékos gazdálkodásra, arra, hogy legyen önerő a fejlesztésekhez. Már pedig, ahol rendelkezésre áll az önerő, ott a fejlesztésre is lesznek források. Azt hiszem, kevés olyan város van, ahol a költségvetés főösszegének közel a felét fejlesztésre fordítják. Az önkormányzat beruházásainál törekszünk arra, hogy lehetőleg olyanba invesztáljunk, ami később megtakarítást eredményez, illetve hasznot hoz városnak – mondja a jegyző, aki hozzátette: ezen elképzelések megvalósítását egyaránt támogatja az önkormányzati képviselő-testület és a körzet országgyűlési képviselője is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!