2016.09.01. 18:40
Akinek célja volt - Dombormű Kaszap István emlékére
Székesfehérvár - Kaszap István születésének 100. évfordulója alkalmából emlékművet avattak egykori iskolája falán.
Világi és egyházi vezetők, szülők, pedagógusok, diákok előtt leplezték le és koszorúzták meg Kaszap István emlékművét egykori iskolájánál, a mai megyei könyvtár falán csütörtökön délután. Amikor Kaszap Istvánra tekintünk - hiszen lelkünk mélyén szívünk szeretetével és hitünkkel találkozhatunk vele -, egy óriással találkozunk. Isten óriásával, akinek volt célja, s célja több volt pusztán egynapi valóságnál, célja maga az Isten volt - mondta Spányi Antal megyés püspök a koszorúzás előtt, megemlítve, hogy Kaszap Istvánra büszke Székesfehérvár, a Ciszter rend, a cserkészek, a jezsuita rend is, mely utóbbinak tagjává szeretett volna válni a fiatalon elhunyt fiú.
Egykori iskolája falán avatták Kaszap István emlékművét
Fotó: Koppán Viktor
Spányi Antal hozzátette: sokan büszkék eme óriásra, mégis többen vannak, akik hálával tekintenek rá, mert megtapasztalták közbenjáró erejét, segítségét, mennyei oltalmát. Az emlékmű majd beleragyog a térbe, hogy hirdesse a gimnázium tanulóinak s mindannyiunknak: arra vagyunk hívva, hogy óriások legyünk. A hit, a szeretet, a remény óriásai, akiknek van céljuk.
Az eseményen beszédet mondott Soltész Miklós államtitkár is, aki fontos számadatra hívta fel a figyelmet: 6 éve 112 ezer gyermek járt egyházi iskolába, mára ez a szám majd megduplázódott. Ilyen rendezvényen büszke az ember arra, hogy az egyházi vezetőkkel ezt a változást meg tudtuk tenni - tette hozzá.