Elismerés- Fél évszázada kezdték a pedagógusi munkát

Óvónők, tanítók, általános iskolai és középiskolai pedagógusok - formálják, nevelik, oktatják a gyermekeket, a tananyag mellett az életre is. Kezük alatt generációk cseperednek fel, így felelősségük hatalmas. Gondolataik, szavaik és az, miként adták át ezeket, megmaradnak, tovább élnek egy újabb nemzedékben. A pedagógusi hivatás épp ezért elképesztően nehéz, és egyben becsülendő. Székesfehérváron, a városháza dísztermében tegnap azok a tanárok vehettek át emlékdiplomát a polgármestertől, akik már letették a krétát, kiléptek a pulpitus mögül, és jelenleg is nyugdíjas éveiket töltik.

Nyolc tanárt arany emlékdiplomával köszöntöttek. Ők azok, akik pontosan ötven éve szerezték meg a valódi oklevelet.

Gyémántdiplomát vehettek át Cser-Palkovics Andrástól, Székesfehérvár polgármesterétől és Jámbor Ferencnétől, a Pedagógus Szakszervezet Fejér Megyei Szervezetének elnökétől huszonöten. Hatvan éve kezdtek tanítani.

Vas bizonyítvánnyal ismerik el azoknak a munkáját, akik hatvanöt évvel ezelőtt léptek a pályakezdő pedagógusok útjára. Idén egyedül Szendreiné Borszéki Mária kaphatta meg ezt az elismerést.

A legrangosabb oklevelet, a rubindiplomát idén négyen érdemelték ki: Gábor Gyuláné, Horváth Borbála, Kiss Antalné és Párniczky Józsefné. Ahogy felhangzott a
nevük, hatalmas vastapssal gratuláltak nekik a jelenlévő pedagógusok, intézményvezetők és vendégek.

Még a pezsgő és a pohárköszöntő előtt Szendreiné Borszéki Mária szólalt fel a rendezvényen:

- Nehéz, küzdelmes évek vannak mögöttünk. Utunk nem rózsákkal volt kikövezve. de becsülettel helytálltunk és teljesítettük pedagógusi eskünkben foglaltakat. Mindig a nemzet napszámosai voltunk, de tettük a dolgunkat. Gárdonyi Géza szavait idézve: És lámpást adott kezembe az Úr... - mondta Mária, aki később könnyel a szemében mesélt pályafutásáról. Móron kezdett pályakezdőként tanítani, majd Fehérvárra jött a Béke téri intézménybe, végül pedig az Ybl Miklós Általános Iskolában találta meg a helyét, ahol huszonnyolc évig tanított, egészen a nyugdíjig.

Mária - ahogy ő fogalmaz - mindig is imádta a gyerekeket. Boldogan emlékszik vissza rá, ahogy elsőben illemre tanította a kisdiákokat: a lányok mindig elől meneteltek, a fiúk utánuk. Mint mondja, azok a deákok még ma is tudják, mi a helyes. Ha meglátják a boltból jövet, szatyrokkal a kezében, kikapják azt, segítenek neki. Ilyenkor a tanítónő mindig elérzékenyülve fogadja az egykori tanítványok kedvességét. Örül, hogy még ma is szeretettel emlékeznek rá.