Hírek

2017.01.08. 14:47

A világ megmentésén fáradozik

Gyúró – Fedák Krisztina álmainak valóra válása mögött kemény munka van. Sok száz állat köszöni ezt meg neki.

S. Töttő Rita

Gyermekkori álmait valósította és most éli meg Fedák Krisztina Gyúrón, ahol olyan különleges farmot hozott létre 2006-ban, amely a kitaszított, megkínzott, elhanyagolt állatok mentsvára lehet. De több, mint állatmentés az, ami itt folyik Krisztina vezetésével: foglalkoznak gyermekek és felnőttek állatterápiás kezelésével, lovagoltatással, kiképzéssel, járnak gyermekotthonokba előadásokat tartani – hogy csak néhányat említsünk a tevékenységeik közül.

Fedák Krisztina családjában jól megférnek a kétlábúak és négylábúak is

– Kicsi koromtól kezdve állatorvos akartam lenni. Meg akartam menteni az állatvilágot. Gimnázium után épp ezért állatorvosi egyetemre akartam menni, ám közbejött egy kecsegtető ajánlat: mivel jól beszéltem németül, munkát ajánlott egy osztrák cég, így tolmács lettem. E mellett viszont az állatorvosi egyetemre nem volt időm, így elvégeztem a bölcsész szakot. De a célom továbbra is az volt, hogy állatotthont építsek, melyhez persze anyagiak kellettek. Fontos volt továbbá az is, hogy gyerekeken is segítsek, ezért igyekeztem kombinálni a kettőt – mesél a kezdetekről, indíttatásáról Krisztina, aki a későbbiekben marketing vonalon folytatta, keményen dolgozott Ausztriában, és közben megalapította állatmentő farmját, ahová rendszeresen hazajött, hogy ellássa a menhelyi feladatokat. Egyre többen csatlakoztak hozzá, és ahogy az lenni szokott, az állatok is egyre nagyobb létszámban érkeztek. A csúcsidőszakban 250 kutyát és ki tudja, mennyi egyéb fajt gondoztak. Ezt persze nem lehetett bírni erővel és anyagiakkal, ezért egy idő után kényszerű döntést hozott Krisztina: lecsökkentették a létszámot 150-re. A farmon élő állatok jólléte az elsődleges szempont az itt dolgozók számára: éjszakára kennelbe kerülnek, nappal pedig a kifutón bóklászhatnak kedvükre. Sétáltatják, gondozzák őket. Persze a kutyákon kívül vannak mások is: cicák, tengerimalacok, sünök, lovak, mindenféle állat, akit valaki megunt, kitaszított.

– De bármilyen paradicsomi is itt a helyzet számukra, mégsem ugyanaz, mintha egy szerető családban élnének. Ezért tartom fontosnak minden örökbefogadásnál leellenőrizni, hová kerülnek a gondozottjaink. Vannak, akik ezt nem veszik jó néven, de nálunk máshogy nem működik. Az ivartalanítás, chipezés,

oltás, féregtelenítés nálunk alap – szögezi le Krisztina, aki pár éve hazaköltözött, hogy két csodás kisgyereknek adjon életet. Természetesen őket is beoltotta az állatok szeretetével. Számukra már természetes és mindennapi cselekedet a világ és a megmentése.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!