Hírek

2017.02.28. 12:18

A gyerekek sorba álltak Mohán egy kis kormozásért

Dupla vagy inkább tripla annyi gyerek érkezett kedden a tikverőzésre Mohára, mint ahányan a kis falut lakják.

B. Kiss László

Ha húshagyó kedd, akkor tikverőzés Mohán. Az elmúlt napokban egymást értek a megyében a különböző farsang farki rendezvények. Karneválok, jelmezes felvonulások, fánksütések, ám mind közül talán csak a mohai az egyetlen autentikus, azaz hiteles, valódi  népszokás.  Eredete a múlt ködébe vész, de  a helybelieknek köszönhetően élő és eleven szokás maradt, ami a múlt rendszert is túlélte. A tikverőzés óriási népszerűségnek örvend, amit bizonyít az a temérdek – talán több ezer – gyerek, aki kedden reggel izgatottan várta, hogy beöltözzenek a mohai fiatalok és elkezdődjön a tikverőzés. Számos csoport érkezett Fehérvárról, a szomszédos Iszkaszentgyörgy kastélyiskolájának nyolc évfolyamából pedig hatnak a tanulói sétáltak át a Mohára. De például a kincsesbányai idősotthon lakóinak is jelen volt egy csoportja. Az első ismerősök egyike, akibe  a tudósító megérkezése után belebotlott, az Dancs Norbert, a fehérvári járási hivatal vezetője volt.

 

– A polgármester, Kovács Sándorné kedves meghívásának teszek eleget immáron többedik alkalommal. A korábbi években a család is velem tartott, de most, hogy megszületett a negyedik gyerek, a feleségem  otthon maradt – mondta el a járási hivatal vezetője. A tikverőzés nem kis logisztikai feladatot ró a kicsiny községre. Mivel a jelmezes tikverők a falut keresztülszelő Fő utcán vonulnak végig, amely tele van ilyenkor érdeklődőkkel, az utcát lezárták, a helyközi busz is terelőútvonalon közlekedett kedden délelőtt.  A tikverőzők csapatát egyébként az úgynevezett szalmatörök vezette. Mögötte két, lánynak öltözött fiú  következett kosárral, aztán egy  szerencsét hozó kéményseprő. A menetet pedig a színes szalagokkal feldíszített bohócok majd tucatnyi tagból álló csapata zárta. A tikverőzésben a  legnépszerűbb  a kormozás: a bohócok válogatás nélkül törlik bele könyökig kormos kezüket mindenkibe, amit – bátran kijelenthetem – roppant mód élveztek a gyerekek. A bohócokat a Fő utca 71-es számú ház udvarára is követte a tudósító, ahol  az éktelenül kotkodácsoló tyúkok  már cseppet sem  örültek a kormozásnak. A tikverőzőket egyébként borral és fánkkal vendégeltek meg több portán is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!