Hírek

2017.05.14. 19:40

A SZÉP-kártyákon fennmaradt, lejárt összegeket visszautalják a munkáltatóknak

Május végéig költhetik el a még 2015-ben juttatott összeget a SZÉP-kártyájukról a munkavállalók.

Laci Patrícia

Lendített a húsvéti hosszú hétvége a SZÉP-kártyás költéseken, ennek ellenére mintegy 2 milliárd forintnyi összeg van a kártyákon, amelyet még 2015-ben juttattak el a munkavállalókhoz, de mégsem költötték el azt. Az MTI szerint az OTP-nél az első negyedévben 11 százalékkal, azaz 1,3 milliárd forinttal költöttek többet a SZÉP-kártya-tulajdonosok, mint tavaly ugyanebben az időszakban, így 14 milliárd forintnyi juttatást használtak fel. Az MKB által kibocsátott SZÉP-kártyával áprilisban több mint 200 ezren rendelkeztek, ebből 34 ezernek maradt a 2015-ös munkáltatói juttatásból felhasználásra váró keretösszege, ők 498,5 millió forintot nem használtak még fel.

A K&H Bank tájékoztatása szerint a 2015. évben feltöltött összegek mintegy 1 százalékát nem költötték el.

A kártyabirtokosok május végéig használhatják fel a lejáró juttatásaikat, a határidő után azonban a kártyakibocsátó cégek a fennmaradó összegeket leemelik a kártyáról, s a munkáltatóknak utalják vissza azokat. Az egyik könyvvizsgálással és tanácsadással foglalkozó vállalat sajtóközleményében leírta, hogy a SZÉP-kártya összegeinek kétharmadát vendéglátó helyeken költik el a kártyabirtokosok, szálláshelyre pedig mintegy ötödét használják fel a pénznek. A szakértők szerint nagyobb fennmaradó összeg esetén célszerű belföldi szállásra költeni az összeget, ezt a szolgáltatást ugyanis a fürdőszolgáltatáshoz hasonlóan mindhárom alszámláról (szállás, vendéglátás, rekreáció) ki tudják fizetni, sőt, ezek az elfogadóhelyek kínálnak arra is lehetőséget, hogy több alszámla maradványösszegeit egy helyen lehessen felhasználni kombinálva. Ám ha valakinek ez a szándéka, neki mindenképpen tájékoztatnia kell előzetesen az adott elfogadóhelyet. Fontos tudni, hogy a lejáró összeggel fizetett szállást nem szükséges a május végi határidőig igénybe venni, egy későbbi, például nyári vagy akár jövő évi foglalás előlegét is ki lehet egyenlíteni vele.

- A SZÉP-kártya tulajdonosai a szolgáltatók online felületén regisztrálva egyszerűen ellenőrizhetik, egyenlegüknek mekkora része jár le május végéig - tájékoztat Makár Andrea, a vállalat vezető cafeteria tanácsadója. - A regisztráció során megadott e-mail címre a szolgáltatók automatikusan küldenek tájékoztatást a közelgő lejáratról és az érintett összegről egyaránt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!