Hírek

2017.05.18. 15:32

A nagy fehérvári társasház-panama 2. - Avagy hogyan csaljunk el 3 év alatt 12 millió forintot?

Székesfehérvár - Csütörtöki számunkban kezdtük közölni annak a szövevényes ügynek a részleteit, amely az elmúlt évek legnagyobb társasházi visszaélés-sorozatának tűnik.

Kocsis Noémi

Nem könnyű a jelenleg 119 Fehérváron bejegyzett, s minden bizonnyal többségében panaszmentesen, tisztességesen működő közös képviselő renoméjának kikezdése nélkül írni visszaélésekről, ugyanakkor nem megoldás ezen visszaélések elhallgatása sem. Ez derül ki a csütörtöki cikkünk nyomán kelt visszajelzésekből – az írást olvasva a véleményezők is úgy gondolják, rendbe kellene tenni a szakmán belül a dolgokat, éppen a becsülettel tevékenykedők érdekében.

Mint megírtuk, az egyik Széchenyi utcai társasházban jelentős pénzügyi visszaéléseket fedeztek fel a lakók és ezügyben már 2016 végén büntetőfeljelentést tettek ismeretlen tettes ellen. A nyomozás jelenleg is több irányban folyik, választ a beadványukra eddig azon részlet tekintetében kaptak, miképpen lehetséges, hogy náluk olyan cég végezte (illetve inkább nem végezte) el a lépcsőházi felújításokat, amelyet fiktíven, egy hajléktalan nevére-címére alapított a K. által megbízott vállalkozó, D.

„Megállapítást nyert, hogy D. ellenérték fejében vette rá M. nevű ismerősét (ő a hajléktalan férfi – a szerk.), hogy elvállalja az A. P. Kft. ügyvezetői tisztségét, ám a gazdasági tevékenységet ténylegesen D. intézte.” – áll a válaszban. A Széchenyi utcaiaknak addigra sikerült leváltatniuk a visszaélések mögött sejtett korábbi képviselőt, K-t. A városban szakmai körökben gyorsan elterjedt eset nyomán került kapcsolatba a Széchenyi utcai közösség egy Budai úti társasház új közös képviselőjével. Ebben a 180 lakásos, 5 lépcsőházat felölelő társasházban is K. volt a korábbi képviselő, 2013-2015 között.

A soklakásos társasházaknál könnyebb volt visszaéléseket elkövetni, hiszen a lakók többsége általában idős, vagy nem követi az elszámolásokat (képünk nem a cikkben szereplő, vagy érintett társasházakat ábrázolja)
Fotó: FMH-illusztráció

– K. a később megvizsgált dokumentumok szerint még 2015-ben is egy 2013-ban felszámolt, D-hez tartozó kft-vel dolgoztatott és hozott tőlük fiktív számlákat – avat be a Budai úti részletekbe L. Mióta folyik az ügy, már kétszer megrongálták a kocsiját, nem akar bajba kerülni. De annyiban sem lehet hagyni K. ténykedéseit, teszi hozzá.

– 2008-ban ennek a társasháznak még tízmilliós megtakarítása volt. Mikor 2015-ben végre sikerült leváltani K-t, a közösség összvagyona 200 ezer forintra apadt. Pedig a 180 lakó havonta lakásonként 9 ezer forint közös költséget fizet. A napvilágra került papírokban iszonyú túlszámlázásokkal találkoztunk. Érdekes módon minden hónapban volt duguláselhárítás, 60-120 ezer forintért. Több milliót költött el K. karbantartásokra, úgy, hogy nincs mögötte semmilyen munka. A társasháznak minden hónap végére 13-20 ezer forintja maradt a számlán, a többit K. különböző jogcímeken leemelte. 2014-ben 7,8 millió, 2015-ben 4,382 millió forintunknak veszett nyoma így.

A Budai útiak az érintett szereplők közül másodikként tettek feljelentést. A 2015-ös társasházi közgyűlésen könyvvizsgálatot kértek, amely feltárta a gazdasági hiányosságokat. Ezt benyújtották az adóhatósághoz, de válaszul annyi érkezett, a NAV K. meghallgatása után mindent rendben talált, hiszen a közös képviselő bepanaszolt cége eleget tett adófizetési kötelezettségének.

K. egyébként egyike volt annak a körnek, amely még 2010 előtt kivált a Széphő Zrt. társasházkezelőket tömörítő köréből és önálló tevékenységbe kezdett. A céghez ma is számos társasház kezelése tartozik, a napi feladatokat továbbra is egy ügyintézői kör teljesíti. A cég helyzete kissé ellentmondásos a fenti ügyben: érthetően nem kellemes a tudat, hogy gyakorlatilag saját egykori „kineveltjeik”, munkatársaik hagyták el a zászlóshajót és önállósodtak, ám ezzel ellenérdekelté váltak egykori munkáltatójukkal, amely elől az árat lenyomva halászták el az új és újabb társasházakat. K. csak egy szereplője az önállósult körnek, bár igaz, a legkiugróbb visszaélések hozzá kapcsolódnak. A Széphő Zrt. illetékese megkeresésünkre úgy reagált, jogi csoportjuk megerősítésével és egy alapos átvilágítással nem találtak visszaéléseket, de volt olyan személy, akinél alapos gyanú merült fel a helytelen gazdálkodásra. A Széphő Zrt. ismeretlen tettes ellen 2016-ban szintén feljelentést tett. Illetékesük elmondása szerint hatalmas a korrupció jelenleg e szakterületen. Az emberek nem nagyon nézik az elszámolásokat, így sajnos sokszor azt sem tudják, mire is költik el a befizetett pénzüket.

Közlemény

Az Iparkamara Épületüzemeltetési Tagozata és a társasház kezelők nevében elítéljük azt, amit egy társasházkezelő hölgy tett. A csütörtöki „a fehérvári társasházpanama” címszó alatt leírtak, mélységesen felháborítják a becsületes társasházkezelő vállalkozásokat. Kérem a Tisztelt Fejér Megyei Hírlap munkatársát, hogy véleményünket meghallgatva szíveskedjen a fent említett cikksorozathoz a társasházkezeléssel foglalkozók állásfoglalását is ismertetni a Fejér Megyei Hírlapban.

Köszönettel:                            

Csárádi László
Prométheusz Alba Kft

 

A mutyi első részét itt olvashatják

(Folytatása következik)


Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!