Hírvilág

2015.08.05. 11:16

Nem lett több, se kevesebb - Továbbra is az építőiparban dolgoznak a legtöbben feketén

Nem csökkent, s nem is nőtt érdemben a munkaügyi jogsértések száma a tavalyi esztendőhöz képest, ám ezen belül tizenegyről tizennégy százalékra növekedett a feketemunka aránya.

FMH

Nőtt a feketefoglalkoztatás aránya: idén az első fél évben a munkaügyi jogsértéssel érintett munkavállalók 14 százalékát, 4609 embert foglalkoztattak munkaszerződés és bejelentés nélkül, míg az elmúlt esztendőben 11 százalék volt ez az arány derült ki az ellenőrzést végző Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatás-felügyeleti főosztályának frissen közzétett jelentéséből.

A munkaügyi hatóság mintegy 112 millió forint összegben szabott ki bírságot 658 vállalkozással szemben idén az első fél évben, az érdemi döntések túlnyomó többsége azonban anyagi szankció nélküli intézkedés volt írja az NGM.

Összességében 2015 első hat hónapjában 9 ezer 736 munkáltatót ellenőrzött a hatóság.

A foglalkoztatók 62 százalékánál tártak fel munkaügyi jogsértéseket, amelyek az ellenőrzésbe vont 44 ezer 193 munkavállaló 67 százalékát érintették.

Tavalyhoz képest lényegében változatlan a jogsértési arány (2014 első félévében 65 százalék volt) és a jogsértéssel érintett munkavállalók aránya is (68 százalék).

Az építőipar területén minimálisan, 37-ről 34 százalékra csökkent a feketemunkások aránya az első hat hónapban, azonban továbbra is ebben az ágazatban dolgoznak a legtöbben feketén írja az NGM.

A személy- és vagyonvédelmi tevékenységet ellátó munkáltatók adták az év közepéig a feketemunkások 14 százalékát, ami lényegében megegyezik a tavalyi adattal. A kereskedelmi vállalkozásoknál sem változott tavalyhoz képest a munkaszerződés és bejelentés nélküli munkavállalók aránya, ami 11 százalékot tett ki. A vendéglátásban a tavalyi évhez képest nyolcról 10 százalékra emelkedett a feketén foglalkoztatott munkavállalók száma az idei esztendő első hat hónapjában.

A mezőgazdasági vállalkozások az összes bejelentés nélkül dolgozó 7 százalékát alkalmazták, ami megegyezik a 2014-es adattal, míg a feldolgozóipari munkáltatók esetében 5 százalékra csökkent ez az arány, a tavalyi 8 százalék után olvasható az NGM tájékoztatásában. Idén az első hat hónapban egyébként az ellenőrzések 23 százaléka irányult a kereskedelemre, 22 százaléka az építőiparra, 15 százaléka a vagyonvédelmi tevékenységet végző vállalatokra és 14 százaléka a vendéglátásra derül ki a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatás-felügyeleti főosztályának jelentéséből.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!