2019.01.17. 14:00
Az egyetlen igazi megoldás a hófúvás kivédésére közel 200 millióba kerülne
A múlt pénteken a Fehérvárról Zámoly irányába vezető 8123-as úton hóátfúvás alakult ki. A nehezen járható utat aztán az árokba csúszott járművek miatt lezárták. Nem először, és az alábbi cikk tanúsága szerint, nem is utoljára fordult elő ilyen. Hogyan lehetne az utat megóvni a hófúvásoktól?
2010-ben több autó rekedt a 8123. számú úton, amit másnap sikerült óriási munkával járhatóvá tenni. A probléma nem oldódott meg
Fotó: Archív
Mi is történt pontosan?
Január 10-én este a Móri-árok területén feltámadt a szél, ami a Fehérvárról Zámolyra vezető út bal oldalán elkezdte hordani a korábban leesett porhavat. Ez hóátfúvásokat okozott. A térségben máshol is volt erre példa, így a Söréd–Bicske, a Bodajk–Magyaralmás–Sárkeresztes, valamint a Kápolnásnyék–Pákozd utakon is. Ahogy azt Molnár István, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Fejér megyei igazgatója elmondta, aznap 45 gép dolgozott folyamatosan az utak takarításán.
– Pénteken két gép hóekézte a zámolyi utat, amellyel a járhatóságot biztosítani is tudtuk, de a délelőtti 30-40 kilométeres szél megerősödött, így a hóátfúvások mértéke is megnőtt. Fél négy tájban egy személygépkocsi csúszott az árokba, aztán nem sokkal később egy kistehergépkocsi is, a sort pedig egy nyergesvontató zárta, amely elakadt.
Az autósoknak is komoly felelőssége van egy hófúvásos helyzetben
Emiatt a forgalom teljesen leállt, az útszakasz tisztítását sem tudtuk folytatni – mondta el Molnár István.
Ekkor döntöttek úgy a rendőrséggel közösen, hogy a 8123-as utat a Metro áruháznál lévő körforgalomtól egészen a Zámoly utáni körforgalomig lezárják. A település azonban nem vált elzárttá, hiszen északról, Söréd–Csákberény irányából megközelíthető maradt. A műszaki mentések 17 órára befejeződtek. Ekkor már négy gép dolgozott az út tisztításán, ám mivel a szél nem csillapodott, és a sötétedés tovább rontotta az amúgy sem jó láthatóságot, a hatóságok úgy döntöttek, az útzárat nem oldják fel. Erre végül 21.40 órakor került sor.
Mit lehetne tenni?
A legkritikusabb szakasz a 4–10-es kilométerszelvények között található, amelyet most is mintegy 2 kilométer hosszan ideiglenes hóvédművekkel védenek. A hófogó hálók azonban nem tudják megakadályozni a hóátfúvásokat, csak annak mértékét csökkentik. A terület ilyen szempontból nem kedvező, a nagy mezőzgazdasági művelés alatt álló földek télen üresek, a szél – amelyet a Móri-árok szélcsatornaként tovább erősít – szabadon hordja rajta a havat. Az egyetlen terepakadály, ami megtöri a lendületét, a közút melletti árok, így a hó az útburkolaton landol.
Emiatt az erős szél pár centiméter lehullott hóból is komoly hóakadályok kialakítására képes.
– A végső megoldás egy jól telepített hóvédő erdősáv lenne. Ehhez azonban hely kell, mert az út mellett egy 20 méteres sávot szabadon kell hagyni – ide rakná le a szél a havat –, majd ezt követné egy 25-30 méter széles, különböző fajtájú és méretű cserjékből, valamint fákból álló telepített erdősáv, ami meg tudná fogni a havat – magyarázta a Közút igazgatója. Ehhez azonban nemcsak meg kellene vásárolni ezt a 6 kilométer hosszú, 50 méter mély területet, de ki is kellene azt vonatni a mezőgazdasági művelés alól. A hóvédő erdősáv ezen a szakaszon a telepítés költségeit is figyelembe véve mintegy 150-200 millió forintba kerülne.
Zámoly már rutinos
– A Magyar Közútnak, de a településnek sincs annyi pénze, hogy az erdősávhoz szükséges területet megvegye, így megoldás részünkről nincs. Viszont szerencse a szerencsétlenségben, hogy hóátfuvások nem minden évben adódnak, ezekre pedig a saját eszközeinkkel felkészültünk. A Szép Ilonka közösségi házban mindig van tea, cukor, citrom, vagyis ha úgy adódik, hogy néhány órára lezárják az utat, meg tudjuk hívni a Zámolyon rekedteket egy teára, sőt, szélsőséges helyzetben akár egy éjszakát is el lehet ott tölteni – mondta el Bánszki István, Zámoly polgármestere, aki azt is hozzátette, az autósoknak is van felelőssége: a letaposott havas úton legyenek türelmesek, ne kezdjenek előzésbe! Ha ugyanis valaki árokba csúszik, nemcsak a további forgalmat akadályozza, de az út takarítását is, hiszen a hatalmas gépek sem tudnak az úton haladni. Így rövid idő alatt még nagyobb hótorlaszok alakulnak ki, vagyis az addig lassan, de biztosan járható utat valóban járhatatlanná teszik.