Jégkorong

2012.09.08. 08:02

Előbb ünnep, majd vereség

Székesfehérvár - Pénteken megkezdődött a jégkorong nagyüzem, országszerte. Persze a Fejér megyeiket, a fehérváriakat leginkább a Sapa Fehérvár AV19 izgatta. A csapat kikapott a nyitányon.

Silye Sándor

Fél órával a kezdés előtt megtelt a lelátók többsége, a kezdésre meg telt ház volt.

- Jó, hogy elkezdődik a  szezon, vártuk már. Öröm, hogy Palkovics Krisztián búcsújára ilyen sokan eljöttek, és remélem, sikeres lesz a nyitány! - mondta Ocskay Gábor szakosztályigazgató.

- Na végre, tétmeccsen látjuk a csapatot! Ma győzelmet remélünk, a szezon végén pedig a tavalyi sikeres alapszakasz megismétlését várjuk - szólt a nézők nevében a lelátón Kádi Nóra.

Vastapssal kezdődött a mérkőzés, a nézők felállva köszöntötték a korcsolya nélkül  a jégre botladozó Palkovics Krisztiánt, aki 29 éve lépett először a jégpályára, aztán 1992-ben mutatkozott be a felnőttek között, később ő volt a fehérvári csapat és a magyar válogatott vezére. Cser-Palkovics András polgármester, Tóth István, az Alba Volán SC társelnöke, Sárvári László ügyvezető és  Ocskay Gábor a jégkorong szakosztály szakmai igazgatója köszöntötte a búcsúzó csatárt a közönség Palkó, Palkó kórusa közepette. Kocsis Julcsi átadta a szurkolók sálját, maguk közé fogadva ezzel a nagy  kedvencet. Palkovics Krisztián is megköszönte a közönségnek, csapatának, családjának  a szép éveket.

És megkezdődött a szezon első csatája. A Sapa legénységéből hiányzott Frank Banham, de ott volt pluszjátékosként a remek közönség. Az első percek után a nemzetközi légiót képviselő Zágráb igyekezett veszélyeztetni a hazai kaput szurkolóik hangos biztatása közepette. A 4. percben egy eladott korong után a fehérvári harmadban volt az első vészhelyzet, baj nélkül. Nagy iramú, de kiegyenlített játék közepette röpültek a percek. A 14. percben láthattuk az első találatot   a nem várt kapuba , Fraser köszönt be, 0-1. Nem sokkal ezt követően egyenlíthetett volna a Sapa, de Sofron ellőtte  az üres kapu előtt a korongot. Az első szünetben Ocskay Gábort köszöntötték állami kitüntetése okán.

A folytatásban is iram, küzdelem jellemezte a mérkőzést, a Sapa újabb közel négyperces emberelőnyt nem tudott kihasználni. Csak ez nehogy megbosszulja magát! A horvátok emberelőnyben nagy tűzijátékot rendeztek a magyar kapu előtt, de Munro a helyén volt. Pörögtek a játékosok, néhány hazai löket jelentett izgalmat, de a Zagreb támadásai hatékonyabbak voltak. A 38. percben Sofron egyedül vezette a korongot kapura, és nem hibázott, 1-1, megvolt hát a Sapa idei első gólja. De az  öröm csak egy percig tartott, Perkovich egyedül mehetett kapura és ő is betalált, 1-2.  A következő percben kimaradt a vendégziccer, de a kettős emberelőnyt már Sertich kihasználta, 1-3. Két másodperccel a vége előtt Vas Márton emberhátrányban okos góllal csökkentette a hátrány, 2-3, ez szép munka volt!

A záró húsz perc első fele a megszokott gyors, kiegyenlített mezőnyjátékkal telt el. Voltak itt is, ott is helyzete(cské)k, de gól az nem. Sikorcin előtt volt egy lehetőség, de ott is maradt. Az utolsó percben Primeau mester lehozta a kapust is, ezt Leavitt büntette, 2-4. Kár, bár Bécsben nehéz lesz, de vasárnap lehet javítani!

A Sapa Fehérvár U20-as csapata ma, 18 órakor a Znojmo ellen játszik itthon EBYSL második fordulójában. A csapat folytatni kívánja a Vienna Capitals elleni remek teljesítményt, szerdán 8-2-re nyertek a fiatalok.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!