Jégkorong

2014.10.23. 16:15

Kétszer is itthon lép jégre a Volán

Székesfehérvár - Pénteken az EBEL egyik legjobb csapata, a Linz (19.15), vasárnap az osztrák rekordbajnok Klagenfurt (17.30) látogat a Fehérvár AV19 jégkorong-csapatának otthonába.

Bobory Balázs

A liga hivatalos honlapja sok gólt vár a Fehérvár- Linz összecsapástól.

A szerkesztőknek elég volt rátekinteniük a tabellára és a legutóbbi mérkőzések eredményeire, így könnyen csillogtathatnak nostradamusi erényeket, hiszen a tömény unalom a legkevésbé sem jellemző egyik csapatra sem.

A vendég Linz 48 lőtt góllal második az EBEL-ben a Znojmóval karöltve, a Fehérvár a Graz csapatával együtt 39-el a negyedik.

A nagyobb eltérés a kapott gólok számában mérhető, míg az osztrákok eddig csak 22 alkalommal kapituláltak, addig az Ördögök 44-szer.

A Black Wings nagyszerű formában van, utolsó két mérkőzésén 14 találattal keserítették az ellenfeleket, de nem lehet azt mondani, hogy a Volánnál ebből a szempontból baj lenne, Rob Pallin együttese legutóbb Salzburgban tudott nyerni 6-4-re.

Jeff Lo Vecchio hét góljával a legeredményesebb fehérvári játékos eddig a szezonban (Fotó: Molnár Artúr)

- A Linz egy nagyon erős, offenzív együttes, amelynek mind a négy sora életveszélyes - mondta a fehérváriak amerikai vezetőedzője. - Elképesztően figyelmesen és fegyelmezetten kell védekeznünk, mert emberelőnyben is hatékonyak. Az utolsó négy mérkőzésünkből hármat megnyertünk, szóval lendületben vagyunk, de pénteken csak akkor nyerhetünk, ha hatvan percig koncentrálunk.

- A Fehérvár egy erős együttes, amely otthon mindig jól játszik - nyilatkozta Rob Daum, a Linz mestere. - Pénteki ellenfelünk legutóbb Salzburgban nyert, így valószínűleg magabiztosan kezdi majd a mérkőzést. Nagyon nehéz a csarnokukban játszani, szóval ébren kell lennünk Fehérváron, már az első pillanattól fogva.

A Volán drukkerek számára jó hír, hogy minden bizonnyal Szirányi Bence visszatérhet a védősorba. Hetényi Zoltán, Varga Arnold, Kóger Dániel és Bartalis István sérülése után még lábadozik, Magosi Bálint pedig még az eltiltását tölti.

Szerencsére ezen a hét végén a Volánnak nem kell utaznia, mivel vasárnap is az Ifjabb Ocskay Gábor Jégcsarnokban szerepel. A hét utolsó napján olyan csapat látogat Fehérvárra, amely pocsékul kezdte a bajnokságot, de az utóbbi időben - edzőváltás után - kezd kikecmeregni a gödörből.

A Klagenfurtot már legyőzték ebben a szezonban a kék-fehérek, ráadásul Karintiában, vasárnap tehát tovább lehetne javítani az egymás elleni mérleget, ami később még fontos is lehet.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!