Kápolnásnyék

2016.10.21. 13:24

Rabok rakták rendbe a feldúlt zsidó temetőt

A Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet idén is lehetővé tette, hogy a börtönkápolna önkéntesei csatlakozzanak az ökumenikus szervezésű "72 óra kompromisszum nélkül" programhoz.

Klecska Ernő

Az 1944-es deportálás óta gazdátlan kápolnásnyéki zsidó temetőt takarították ki – tájékoztatott Szénási Jonathan Sándor baracskai református börtönlelkész, a GeSheR-HíD, Vallásközi Kapcsolatok és Kutatások Központja alapítója, vezetője.

A temetőben két I. Világháborús ezredes sírja található. Egyikük, szarvasi Sebess Ferenc (született: Spät Lipót, akinek édesapja Spät Jakab 1848-as honvéd volt) a montenegrói hadszíntéren tanúsított hősiességéért kapott Vaskorona-rendet és nemességet, s léptették elő ezredessé.

Fotók: GeSheR-Híd

A temetőt takarító fogvatartottak (akik között voltak, akik már korábban is részt vettek a temető takarításában) szomorúan állapították meg, hogy a legutóbbi takarítás óta vandálok több sírkövet is felborogattak. (Alig két éve lettek kormányzati támogatással felújítva a síremlékek.) A temetőtakarítás után a református gyülekezeti házban meleg ebéddel várták az önkéntes munka résztvevőit.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!