Kosárlabda

2014.04.19. 17:42

Alba Fehérvár vs. Szolnok: A végén dőlt el

Közel volt a győzelemhez az Alba Fehérvár a Szolnoki Olaj ellen a férfi kosárlabda bajnokság középszakaszának felsőházi rangadóján.

Káldor András

A vendégeknek tíz perc koncentrált játék is elég volt a sikerhez, a volt fehérvári Simon Balázs, pedig 8 másodperccel a vége előtt döntötte el a meccset.

A csapatok bemutatásánál elsőként a két volt fehérvári, Simon Balázs, és Keller Ákos kapott tapsot a hazai szurkolóktól. Keller nyáron hagyta el nevelőegyesületét, és most első alkalommal lépett a Vodafone Sportcentrum parkettjára. Mindenesetre a bemelegítés alatt bőszen gyakorolta a büntetődobásokat, meg lehet érteni, hiszen, mint sokan emlékezhetnek rá az előző években nem mindig sikerültek a próbálkozásai. Idegesen, sokat hibázva kezdett mindkét csapat, Ramone Moore 3. percben elért duplája hozta meg először a hazaiak vezetését. Keresték a fogást egymáson a csapatok fej-fej mellett haladtak, egészen a 7. percig. Ekkor Tóth Péter és Supola Zoltán két triplája után először volt kétpontosnál nagyobb a hazai előny (16—12). Ezt a negyed végéig tartani tudták, és a folytatásban is egy darabig próbálták leszakítani ellenfelüket, de Keller sikeres büntetői és Justin Holiday hármasa után ismét egyenlő volt az állás (24—24) a 13. percben. Ez azonban nem zavarta meg az Albát, akik a Paks elleni mérkőzés első félidejéhez hasonlóan ellenállhatatlanul vezették akcióikat, és ennek köszönhetően Ramone Moore duplája újra tetemesebb, hétpontos előnyt hozott a félidő hajrájára. Az utolsó percekben ugyan felzárkózott az Olaj, főként Holiday zsinórban elért öt pontjával lett ismét egy a különbség a szünetre. A pihenőt követően Strahinja Milosevics kosarával a Szolnok pillanatokig vezetett, de Tóth Péter gondoskodott arról, hogy triplájával visszaálljon a hazaiak előnye (48—44). A vendégek az eredményes fehérvári védekezéssel nem tudtak mit kezdeni, négy percig nem értek el pontot, ráadásul Lóránt Péter faultja után technikai hibát kapott, és idejekorán kipontozódott tőlük. Az Alba ezt ki is használta, és Supola büntetőivel először vezettek tíz ponttal a 26. percben (54—44). A záró tíz perc elején a lendületbe jött Simon sokadik labdaszerzései, és Keller kosarai faragtak a vendégek hátrányán, és már attól tartottak a szurkolók, hogy egyenlítenek a piros-fehérek, de Tóth Norbert triplája némi lélegzetvételhez juttatta csapatát. Majd megint az Olaj percei következtek, olyannyira, hogy Milosevics duplája a 37. percben visszahozta reményeiket (70—71). Ezen még túl tudtak lépni a Frade-tanítványok, és négy pontos vezetéssel értek a végjátékba. Milosevics azonban nem így gondolta. 2+1-et elérve megint a Tisza-partiak örülhettek alig egy perccel a vége előtt, de Kyle Barone zsákolásával még nem dőlt el semmi, mert jött Simon, aki nyolc másodperccel a lefújás előtt egyedül oldotta meg a feladatot, és megnyerte csapatának a meccset.

Alba FehérvárSzolnoki Olaj KK 77—78 (22—18, 20—23, 20—12, 15—25)

Székesfehérvár, 1800 néző

Vezette: Pálla, Török R., Söjtöry

Fehérvár: Szanati, MOORE 19, Humphrey, BARONE 11, Somogyi 6. Cs: TÓTH P. 9/6, Tóth N. 7/3, SUPOLA 23/12, Juhos 2. Olah. Vezetőedző: Carlos Frade

Szolnok: Trotter 2, Vojvoda 11/3, MILOSEVICS 15, Lóránt 4, BÁDER 10. Cs: Holiday 12/6, KELLER Á. 11, Pilcsevics 3/3, SIMON B. 8. Ivosev 2.  Vezetőedző: Dragan Alekszics

Az eredmény alakulása: 3. p.: 4—4. 6. p.: 10—12. 9. p: 20—15. 12. p.: 26—21. 15. p.: 30—28, 18. p.: 37—32. 22. p.: 45—44. 25. p.: 52—44. 28. p.: 58—46. 32. p.: 65—59. 37. p: 70—71. 39. p.: 75—76

Kipontozódott: Lóránt (26. p.), Milosevics (40. p.)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!