Frissen Fejérből

2021.07.22. 17:00

A parlagfű extrém időjárási viszonyok közt is támad

Az allergiás emberek védelme érdekében idén is fokozott figyelmet kell fordítaniuk a földtulajdonosoknak a parlagfűmentesítésre, a jogszabályban rögzített kötelezettség megszegéséért pedig bírság róható ki.

F.M. Kormányhivatal

Már március közepén megjelent idén a parlagfű

Fotó: Bujdos Tibor

Míg az extrém időjárási körülményeket kultúrnövényeink jó esetben túlélik, a fű pedig – és még a gyomok jelentős része – kisül, addig a parlagfű szépen növekszik. Köszönheti ezt annak, hogy azon növények közé tartozik, amelyek kevés víz felhasználásával is hatékony fotoszintézis útján képesek a növekedésükhöz szükséges szerves anyag előállítására. Most, hogy megjött a várva várt csapadék, jelentős versenyelőnnyel indul a többi, konkurens növényhez képest.

Mindez persze nem mentesíti a földhasználókat jogszabályban foglalt kötelezettségüktől, vagyis attól, hogy meg kell akadályozzák a parlagfű virágbimbójának kialakulását és ezt az állapotot a vegetációs időszak végéig, a fagyokig fenn kell tartaniuk. Amennyiben ezt nem teszik meg, bírságra és jelentős költséggel járó közérdekű védekezés – kényszerkaszálás – elrendelésére számíthatnak. Az idei évtől szigorúbb lett a jogszabály, mert 30%-ot meghaladó fertőzöttség esetén kultúrnövénnyel együtt el kell rendelni a közérdekű védekezést, függetlenül a kultúrnövény állapotától. Ez azt jelenti, ha például egy napraforgó táblában 35% parlagfű borítottság található, le kell vágatni napraforgóval együtt, és a gazda kártalanításra nem tarthat igényt, ezzel szemben bírságra és a közérdekű védekezés költségére számíthat. A szigorításra allergiában szenvedő honfitársaink védelmének érdekében volt szükség.

Sziebert Gergely, a Fejér Megyei Kormányhivatal Agrárügyi Főosztály főosztályvezetője elmondta, hogy a hatóság idén is nagy erőket mozgósít a parlagfüves területek felderítésére, melynek keretén belül, több alkalommal sor kerül a korábbi években már bizonyított, nagy hatékonyságú légi felderítésre is.

Ennek kapcsán a megye mezőgazdasági területeinek túlnyomó többségét ellenőrzik a szakemberek. A légi felderítés lehetőséget ad arra, hogy a legeldugottabb földrészletek is szem elé kerüljenek.

A hatóságok célja továbbra sem a magas bírságok kiszabása, hanem az allergiás megbetegedésben szenvedő emberek érdekében a megye területén a parlagfű fertőzöttség visszaszorítása, a parlagfű pollenszórás és magképződés lehető legnagyobb mértékben történő megakadályozása.

Fejér megye parlagfű fertőzöttsége az országos átlagnál kedvezőbb. A szakemberek bíznak a földhasználók hozzáállásában, jogkövető magatartásában és abban, hogy ez az állapot továbbra is fenn marad, illetve tovább javul.

Amennyiben mégis olyan helyzet állna elő, hogy állampolgári bejelentésre van szükség, az többféle módon is megtehető. A bejelentés történhet elektronikus úton az erre célra szolgáló Parlagfű Bejelentési Rendszer (PBR) felületen. A rendszer a bejelentést automatikusan küldi külterület esetén a területileg illetékes földhivatalnak, belterület esetén pedig az önkormányzatnak, mert a jegyző ebben az esetben az élelmiszerlánc-felügyeleti szerv. Ennek értelmében belterületen ő jár el, ő rendeli és végezteti el a közérdekű védekezést. A PBR mobiltelefonos applikációval is működik.

Természetesen közvetlenül is be lehet jelenteni belterület esetében az önkormányzathoz, illetve külterület esetén az területileg illetékes földhivatali osztályhoz, vagy a növényvédelmi hatósághoz. Gyorsít az ügymeneten, ha a bejelentés a földhivatalnál történik, mert az első lépést, a terület bemérését, a fertőzési százalék megállapítását a földhivatal munkatársai végzik.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!