Frissen Fejérből

2023.02.15. 10:25

Tánccal és vidám hangulattal űzték el a telet Nagykarácsonyban

A Nagykarácsony Testvér-településeiért Egyesület összekovácsoló farsangi bulit tartott Nagykarácsonyban, ahova a falu apraja-nagyja mellett a térség több civil szervezete is ellátogatott szombaton. Természetesen a karneváli hangulat és a táncház sem maradhatott el, melyen a Szamaras Zenekar gondoskodott a talpalávalóról. A részletekről a szervező számolt be a feol.hu-nak.

Kecskés Zoltán

A Dunavecsei Levendula Néptánccsoport is bemutatkozott a NaTE hagyományőrző "táncos" mulatságán.

Forrás: Szervező

A NaTE hagyományőrző "Tánczos" mulatság igen mozgalmasra sikeredett, de az egyesület elnöke, Szekeres Béláné úgy véli, hogy minden egyes percért megérte! 17:00 órára várták a helyi és kistérségi civil szervezeteket, akik  egyúttal aktív résztvevői is voltak a további programoknak. Igazi csodákat láthattunk.

Szekeres Béláné elsőként a sajátjukat mutatta be portálunknak: – Kiállítást készítettünk nagyszüleink megőrzött eszközeiből, régi és újonnan készült viseleteinkből, vendégeinket pedig felkértük, hogy mutatkozzanak be településeik hagyományaival, esetleges kézműves termékeikkel, portékáival. Mondhatjuk, csodákat láttunk, arról nem is beszélve, hogy ismét végtelenül jóravaló emberekkel hozott össze a jósorsunk bennünket. A NaTE igyekezett az elődeiktől átörökített eszközeit bemutatni és felvonultatta a működése óta készíttettet viseleteit – mondta az egyesület elnöke, majd a részletekre is kitért.

Fáncziné Nyul Gabriella gyönyörű festményeivel is megismerkedhettek a kilátogatók. 
Forrás: Szervező

– Volt szerencsénk az Előszállási Ifjúsági Egyesület életével megismerkedni, a Nagykarácsonyi Levendulás Tündérkert kézműves termékeit megtekinteni, a Seregélyesi "A Szakkör" készítményeit megcsodálni, melyek között volt bútorfestő, csuhéfonó, gyöngyfűző, kosárfonó, szőnyegszövés és nemezelő technikával készült szépség is. A Nagykarácsonyi Ifjúsági Klub és az újraszerveződő Nagykarácsonyi Néptánc Egyesület mellett bemutatkozott Fáncziné Nyul Gabriella is a gyönyörű festményeivel és a dunavecsei Levendula Néptánccsoport is megtisztelt bennünket egy táncbemutatóval – tette hozzá.

Ezt követően  táncházzal csábították kedves vendégeiket a megmozdulásra, amelyet Mihály Suplicz és kedves segítői vezényletével valósítottak meg és amelynek nagy sikere volt minden korosztály tekintetében. Miután jól kitáncolták magukat, következhetett a finom vacsora a szintén elmaradhatatlan farsangi édesség, a fánk! Majd egy gyors átrendeződés után kezdetét vette az igazi, falusi, mulatós "táncos" bál, ahol a Szamaras Zenekar szolgáltatta a talpalávalót. Mulattak hajnalig és a kinti időjárást látva, jól el is űzték a telet!

A NaTE egyesület elnöke a mulatság végén nem győzött hálálkodni: – Köszönjük minden kedves résztvevőnek, hogy megtiszteltek bennünket részvételükkel és, hogy mellénk állva aktív részvételükkel emelték rendezvényünk színvonalát. Köszönjük a fellépőknek a műsort, a minden igényt kielégítő kulturált helyszínt  és finom vacsorát a nagykarácsonyi Esküvők és Rendezvények Házának. Tudjátok, jó tenni-jó együtt lenni!

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!