Külföld

2009.09.24. 18:08

This is it - jön a Jackson lemez és film

FMH - Michael Jackson új száma október 12-én lesz hallható először a rádiókban; a This Is It című dalt tartalmazó kétlemezes album két héttel később jelenik meg.

feol.hu

A This Is It október 26-i világ- és október 27-i amerikai megjelenését a Jackson mozifilm október 28-i bemutatása elé időzítette a Sony. A kiadó londoni szóvivője ugyanakkor cáfolta azokat a korábbi híreket, melyek szerint a poszthumusz dal külön is megvásárolható lesz. 
"Ez a dal csak még egyszer megerősíti, amit a világ már régóta tud, vagyis hogy Michael Isten legnagyobb ajándékainak egyike" - mondta John McClain, az album társproducere, a júniusban elhunyt Jackson hagyatékának egyik kezelője. 
Halála idején az énekes ötven koncertből álló turnéra készült, a This Is It című filmet a próbák felvételeiből állították össze.  
A szupersztár halála után megugrottak a lemezeladások is, így a filmből származó bevételekkel jócskán gyarapodhat az énekes 400 millió dollárra becsült, de adóságokkal terhelt hagyatéka. 
A This Is It című album első lemezén Jackson legnagyobb slágerei és a This Is It című dal két változata lesz hallható, a dalhoz az énekes fivérei adták a háttér vokált. A második lemezen az énekes klasszikussá vált számainak eddig kiadatlan verziói, valamint egy vers kapott helyet. A vers a Planet Earth (Föld bolygó) címet viseli, és még soha nem mutatták be.
(MTI)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!