Külföld

2010.06.11. 09:27

Duna-stratégia - Borbély László román-magyar projekteket szorgalmaz

A Duna-stratégia előkészítő folyamata olyan szakaszba érkezett, amikor már román-magyar közös projekteket lehet kidolgozni a folyó térségének élhetővé tétele érdekében - mondta Borbély László romániai környezetvédelmi miniszter.

MTI

A tárcavezető maga is részt vett a napokban a Duna-stratégiában érdekelt 14 állam konstancai, miniszteri szintű konferenciáján. Borbély László az egyik fő szorgalmazója volt a Duna-stratégia kialakításának. Még az előző kormány régiófejlesztési minisztereként jelentős szerepe volt abban, hogy például Románia és Ausztria 2008-ban együttesen sürgesse egy koherens európai uniós Duna-stratégia előkészítésétét. Ugyanabban az évben Borbély a Duna menti települések fenntartható fejlesztése érdekében két együttműködési szerződést írt alá Magyarországgal, valamint Bulgáriával.
Borbély László - ezúttal környezetvédelmi miniszterként - Konstancán tárgyalt Johannes Hahn regionális politikáért felelős európai biztossal, elsősorban az európai uniós pénzek lehívására vonatkozó kérdésekről. Közös asztalhoz ült Németh Zsolt magyar külügyi államtitkárral is. Az MTI-nek elmondta: Magyarország most rendkívül fontos szerepet tölt be a Duna-stratégia végrehajtásában, hiszen ezt az együttműködési dokumentumot Magyarország jövő évi uniós elnöksége idején fogadják majd el.
Borbély László fontosnak tartja, hogy a két ország összehangolja környezetvédelmi projektjeit a Duna térségének élhetőbbé tétele érdekében. Tekintettel arra, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) jelenleg a román kormánykoalíció tagja, Borbély szerint jelentős mértékben elősegítheti az együttműködést ezen a téren. A tárcavezető úgy látja, hogy már az ősszel esedékes közös kormányülésen központi helyet kaphatnak az említett közös projektek.
Borbély László már korábbi megnyilatkozásaiban is kifejtette: Románia rendelkezik a leghosszabb Duna-szakasszal, itt van a Duna-delta és a Fekete-tenger, ahol össze kell kapcsolni a környezetvédelmi kérdéseket a turizmussal és egyéb kérdésekkel is. Szerinte az uniós Duna-stratégia azért fontos, mert összehangolja a Duna-menti országok gazdasági, környezetvédelmi, területfejlesztési szempontjait, ugyanokkor lehetőséget teremt arra is, hogy az országok több uniós pénzt tudjanak lehívni kimondottan Duna-menti települések fejlesztésére.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!