Külföld

2010.09.02. 05:35

Homoszexuális kapcsolatról terjengő híresztelést cáfol a brit külügyminiszter

Személyes hangvételű, indulatoktól fűtött nyilatkozatban cáfolta a brit külügyminiszter azokat a híreszteléseket, amelyek szerint homoszexuális kapcsolata lenne egyik tanácsadójával. A hírbe hozott munkatárs ugyanakkor a pletykák hatására lemondott tisztségéről.

MTI

A konzervatív párti William Hague-ről és volt tanácsadójáról, Christopher Myersről másfél hete terjednek az interneten és a bulvársajtóban a kettejük kapcsolatát taglaló híresztelések. Ezek alapját az képezi, hogy a 49 éves, 1997 óta nős Hague és a 25 éves Myers a tavaszi választási kampány során esetenként ugyanabban a szállodai szobában lakott.
A külügyminiszter végül szerda este - brit politikai elemzők által rendkívülinek nevezett - igen részletes nyilatkozatot adott ki, amelyben "rosszindulatúnak"  és "teljesen megalapozatlannak" nevezte a pletykákat. A híresztelésekben felmerült az is, hogy Hague házassága válságba került, de a vezető tory politikus - aki egy időben a párt első számú vezetője és miniszterelnök-jelöltje is volt - ezt is egyértelműen cáfolta, hozzátéve: elegük lett a házasságukról keringő pletykákból, és ezért is teszi közzé ezt a nyilatkozatot.
Közölte: "nagyon boldog házasságban" él feleségével. Hague - a gyermektelenségük okait firtató találgatásokra válaszul - feltárta azt is, hogy hosszú évek óta szeretnének gyermeket, ám próbálkozásaik "nagyon sok nehézségbe" ütköznek; legutóbb éppen idén nyáron kellett átélniük a vetélés traumáját.
 A külügyminiszter elismerte, hogy jobban meg kellett volna gondolnia, milyen találgatásokra adhat okot az, hogy egyes esetekben munkatársával ugyanabban a szállodai szobában laktak, ám a nyilatkozat szerint ez sem igazolhatja az "ilyen jellegű" állításokat.
Hague közölte: Myers az "igaztalan és rosszindulatú" pletykák nyomán, a családjára nehezedő nyomás hatására bejelentette távozását tanácsadói posztjáról. A miniszter ugyanakkor "abszolút hamisnak" nevezte azokat a felvetéseket is, hogy Myers kettejük "nem helyénvaló" kapcsolatának köszönhette kinevezését. Hague cáfolta, hogy valaha is intim kapcsolata lett volna férfiakkal.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!