Külföld

2010.11.09. 07:18

Aggasztó lépés Izraeltől: 1300 lakás építését hagyták jóvá

FMH - Izrael jóváhagyta hétfőn 1300 lakás felépítését a főleg arabok lakta Kelet-Jeruzsálemben - jelentette be a belügyminisztérium hétfőn. Washington csalódott a lépés miatt, az ENSZ-főtitkár pedig aggasztónak nevezte azt.

MTI

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök éppen egyesült államokbeli látogatáson tartózkodik, és ezen feltehetőleg központi téma az, hogy hogyan lehetne felújítani az izraeli-palesztin tárgyalásokat, amelyekről éppen amiatt vonultak ki a palesztinok, hogy Izrael a ciszjordániai zsidó telepek bővítésére vonatkozó tíz hónapos moratórium lejártakor nem hosszabbította meg ezt a tilalmat. A palesztinok Kelet-Jeruzsálemre vonatkozóan is követelik az építési tilalmat, mert leendő államuk fővárosának akarják megtenni a városrészt.
Kínosan érintheti amerikai tárgyalásain Netanjahut, hogy a belügyminisztérium éppen ott-tartózkodása alatt jelentette be az engedély megadását. A minisztérium szóvivője azt mondta: két olyan negyedbe tervezik a most bejelentett lakásokat, amelyeket Izrael az 1967-es háborúban foglalt el. Most, hogy ezt nyilvánosságra hozták, a lakosság kifogást emelhet a terv ellen, és elképzelhető, hogy az építkezés csak hónapok, évek múlva kezdődik el - tette hozzá a szóvivő.
A washingtoni külügyminisztérium szóvivője a bejelentésre reagálva azt mondta: "Ez szembemegy arra irányuló erőfeszítéseinkkel, hogy a felek fel tudják újítani közvetlen tárgyalásaikat". Hozzátette: Hillary Clinton amerikai külügyminiszter várhatóan szóba hozza az ügyet, amikor csütörtökön New Yorkban találkozik a miniszterelnökkel. Az Egyesült Államok szeretne többet tudni a bejelentés hátteréről, mert "könnyen lehet, hogy valaki Izraelben azért éppen most hozta nyilvánosságra ezt a tervet, hogy kellemetlen helyzetbe hozza a kormányfőt, és hogy aláássa a folyamatot".   
Netanjahu Bill Clinton volt amerikai elnökkel, a külügyminiszter férjével már találkozott hétfőn New Yorkban. Ezt követő sajtótájékoztatójukon megkérdezték tőle, hogy hogyan reagál a kelet-jeruzsálemi lakásépítést érő amerikai bírálatra. "Clinton elnökkel sok megbeszélnivalónk van, de erről az ügyről Clinton asszonnyal fogok bizonyosan beszélni csütörtökön, akkor kérdezzenek!" - válaszolta.
Clinton volt elnökkel való találkozója előtt Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárral találkozott az izraeli kormányfő a világszervezet székhelyén. A főtitkár sajtóirodájának közleménye szerint kifejezte aggodalmát a telepeslakások építésének felújítása és amiatt, hogy bejelentették további lakások építését Kelet-Jeruzsálemben.
A palesztinok részéről Mahmúd Abbász elnök egyik tanácsadója, Nabil Abu Rudaine reagált a bejelentésre: "Izrael folyamatosan gyártja az akadályokat. Nem térünk vissza a tárgyalásokhoz mindaddig, amíg Izrael folytatja a telepek bővítését. (Netanjahu) értésére adja az amerikaiaknak, hogy (Izrael) nem fog felhagyni a telepeslakások építésével. Mi azt kérjük, hogy az amerikai kormány tegyen gyakorlati lépéseket a béketárgyalások felújulása érdekében. Nem lesz békemegállapodás, ha nem Kelet-Jeruzsálem lehet a palesztin állam fővárosa - mondta Rudaine.    
A ciszjordániai zsidó telepek építését ellenző jelentős izraeli civil szervezet, a Békét Most! közölte, hogy a bejelentett 1300 lakás nagy részét (ezret) a palesztinok lakta Betlehem közelében lévő Har-Hóma negyedben akar felépíttetni az izraeli vezetés, ahol már él több mint hétezer zsidó. "Ez súlyos provokáció egy olyan pillanatban, amely nagyon kényes a tárgyalások folyamatában. Úgy tűnik, hogy Netanjahunak ez egy szándékos kísérlete arra, hogy megtorpedózza a béketárgyalásokat" - mondta a Békét Most! szóvivője.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!