Külföld

2010.11.10. 16:22

Ismét kitört a Merapi, nőtt az áldozatok száma

Szerdán ismét hamufelhőt lövellt az égbe az indonéziai Merapi vulkán, arra kényszerítve több légitársaságot, hogy törölje járatait, Barack Obama amerikai elnöknek pedig le kellett rövidítenie látogatását az országban.

MTI

A hivatalos veszteségadatok szerdán 40-nel megugrottak, és elérték a 191-et. A hatóságok ezt azzal magyarázták, hogy a korábbi statisztikában nem mindannyian szerepeltek azok, akik légzési bántalmaik, égési sérüléseik vagy más, a kitöréssel kapcsolatos betegség miatt haltak meg.
A Jáva szigetének közepén emelkedő Merapi két hete kelt ismét életre, és múlt pénteken a száz éve legerősebb kitörését produkálta. A szél nyugat felé, azaz a főváros felé sodorja a hamut és füstöt, veszélyeztetve ezzel a főváros légi közlekedését is. Obama elnök emiatt több órával lerövidítette indonéziai látogatását és elutazott Dél-Koreába, a húszak csúcstalálkozójára.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!