Külföld

2010.11.30. 05:50

Phenjan megerősítette, hogy több ezer urándúsító centrifugával rendelkezik

Észak-Korea kedden megerősítette, hogy több ezer, urándúsításra alkalmas centrifugával rendelkezik.

MTI

A hivatalos bejelentést a KCNA phenjani hírügynökség közölte, idézve a kommunista párt lapját, a Rodong Sinmunt. A párt újságja eszerint részletesen beszámolt arról, hogy Észak-Korea könnyűvizes atomreaktort épít, továbbá  több ezer centrifugával korszerű urándúsító rendszert működtet.
Szakértők szerint az urándúsítás egyszerűbb és nehezebben azonosítható módszer atomfegyver előállítására, mint a plutónium újrahasznosítása, aminek technológiájával Phenjan már rendelkezik.
A több ezer meglévő centrifugára, illetve az épülő könnyűvizes reaktorra utaló bejelentés nem meglepő, ugyanis már korábban voltak ezt valószínűsítő értesülések. Az energiatermelést célzó  könnyűvizes reaktor építésének tervét korábban maga Phenjan jelentette be, az pedig ürügyet szolgáltat az urándúsításra. Mindezt a közelmúltban egy amerikai tudós is megerősítette. Az észak-koreai hatóságok ugyanis a Stanford Egyetem professzora, Siegfried Hecker számára lehetővé tették, hogy látogatást tegyen a jongbjoni nukleáris központban létesített urándúsító üzemben, ahol mintegy 2 ezer centrifuga működik.
Megfigyelők szerint a keddi hivatalos bejelentés időzítése egyáltalán nem véletlen. Észak-Korea ugyanis a Koreai-félszigeten az elmúlt napokban rendkívüli módon kiéleződött  feszültség közepette jelezni kívánta, hogy urándúsító képességekkel rendelkezik. Az idézett megfigyelők úgy vélekedtek, hogy a bejelentéssel Észak-Korea most ismét nyomást kíván gyakorolni a nemzetközi közösségre.
Az amerikai professzor november közepén járt a jongbjoni létesítményben, és  ott látottakat  rendkívül korszerűnek ítélte. 
Nyugati vélekedések szerint mindez igazolja azokat az aggodalmakat, amelyek szerint Észak-Korea folytatja nukleáris fegyverkezési törekvéseit.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!