Külföld

2011.05.16. 11:47

A Hamász és a Fatah kormányalakítási tárgyalásokat kezdett Kairóban

Tárgyalásokat kezdett egy független személyiségekből álló palesztin egységkormány megalakításáról hétfőn Kairóban a két rivális palesztin mozgalom, a Fatah és a Hamász - jelentette az egyiptomi állami televízió.

MTI

A megbeszélések a jelentés szerint kedvező légkörben kezdődtek meg délelőtt, további részletekkel azonban a tévé nem szolgált.
A hivatalos egyiptomi hírügynökség, a MENA azt írta vasárnap, hogy Mahmúd Abbász palesztin elnök Fatah mozgalmának tárgyalóküldöttségét Azzam al-Alhmad vezeti, míg az iszlamista Hamász delegációjának élén a mozgalom politikai irodájának második számú embere, Musza Abu Marzúk áll, s "Egyiptom segíteni fog abban, hogy a két fél megállapodásra jusson". 
A Ciszjordániában hatalmon lévő Fatah és a Gázai övezetet 2007 júniusa óta ellenőrző, iszlamista Hamász május elején az egyiptomi fővárosban kötött egyezményt a palesztinok közötti megbékélésről. Egyúttal bejelentették, hogy közös kormányt hoznak létre, és egy éven belül választásokat tartanak, hogy feloldják a két palesztin terület között több mint négy éve fennálló megosztottságot.
Nabil Saat, Abbász palesztin elnök egyik tanácsadója pénteken Szalám Fajjádot, a Palesztin Hatóság kormányának jelenlegi vezetőjét nevezte meg, mint egyik esélyest a majdani egységkormány miniszterelnöki posztjára, hozzátéve, hogy a palesztinokat támogató nyugati hatalmak álláspontja kétségtelenül szerepet játszik majd az alkalmas személy kiválasztásában.
Az öt éve, 2006 elején közösen megtartott palesztin parlamenti választásokon, amelyet a Nyugat is szabadnak és tisztességesnek minősített, a radikális Hamász jutott abszolút többséghez. Az Abbász vezette Fatahhal folytatott hatalmi harc azonban 2007 júniusában szakításhoz vezetett: a Hamász véres összecsapásokban megkaparintotta a hatalmat az izraeliek által 2005-ben kiürített Gázai övezet felett, Abbász pedig bejelentette, hogy feloszlatja az Iszmail Haníje vezette, Hamász-többségű egységkormányt, és szükségkormányt nevez ki Ciszjordániában a pénzügyi szakember Fajjád vezetésével.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!