Külföld

2011.07.22. 13:44

Nehéz kiemelni a Bulgarija hajót a Volgából

Nem akarja "elengedni" a július 10-én elsüllyedt Bulgarija hajót a Volga: csütörtök este kezdtek hozzá a kiemeléshez, de sokáig csak a hajó tatját sikerült megemelni, az orrát annyira beszívta a homok, hogy csak pénteken délután tudták elszakítani a fenéktől.

MTI

A hajó tatját első próbálkozásra felemelték hat méternyire, de az orrát nem tudták megemelni. Ezért mozgatni próbálták, hogy így küzdjék le a szívóerőt, mert addig nem lehetett folytatni a kiemelést, amíg vízszintes helyzetbe nem került a hajótest.
   
Az operatív stáb vezetője elmondta: amikor a felső fedélzet másfél méterrel a vízszint fölé kerül, hermetizálják az összes nyílást, és megkezdik a víz kiszivattyúzását. 

A Nyomozati Bizottság pénteken hivatalosan közölte: a katasztrófában 114 ember bizonyosan életét vesztette, nyolc személyt még keresnek, 79 fő megmenekült.
   
A hajón a végleges adatok szerint 201 ember tartózkodott. Eredetileg abból indultak ki, hogy 208-an voltak a hajón, és 15 embert minősítettek nyomtalanul eltűntnek. Az idő múlásával azonban többekről kiderült, hogy tévesen kerültek a listára, például aggódó rokonok jóvoltából, s egy személy úgy került meg, hogy különböző neveken szerepelt a keresettek és a megmentettek listáján is.
   
Az eltűntek keresése folytatódik a vízen és a szárazföldön. Tatárföldön pénteken több mint 300 ember, valamint közel 80 hajó és csónak kutatott a környéken, a víz alatt, a parton és a szigeteken. A terület határain túl szintén folytatódott a keresés, bár kevesebb emberrel és eszközzel
   
A katasztrófa pontos oka egyelőre ismeretlen, annyi azonban bizonyos, hogy a jármű üzemeltetésében szinte minden előírást és jogszabályt megsértettek.
   
Mihail Prohorov oligarcha, aki nemrég a Jobboldali Ügy nevű, ellenzékinek tekintett párt (a párt neve fordítható Igaz Ügynek is)élére állt, az infrastruktúra romlása mellett a politikai rendszer hibáiban látja a katasztrófa okát. "A Bulgarija szerencsétlensége az általános törvényszerűségek sajnálatos epizódja" - írta blogjában. Prohorov a legfőbb bűnöst "a rossz tulajdonos államban" látja.
   
"A rendszer nem működik, mert az országban túl sok mindent monopolizáltak, ebben pedig a politikai monopólium a bűnös, amely ráadásul hallgatásra kényszeríti a társadalmat.... A hatalom pártjának monopóliuma folytán a hivatalnokok külön osztállyá váltak, kiválasztásuk a felsőbb vezetőkhöz fűződő baráti, üzleti és rokoni kapcsolatokra épül... Az árnyékgazdaság és a hivatalnokok beindították a források külföldre szivattyúzásának hatalmas gépezetét... Semmi sem fog változni, amíg a hatalomban meg nem jelennek olyan erők, amelyek készek valóban felelősséget vállalni az állampolgárokért és a fejlődésért. Olyan vezetőkre van szükség, akik megoldják a problémákat, és nem az embereket kényszerítik arra, hogy hallgassanak róluk" - írta, rámutatva, hogy pártja ilyen erő.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!