Külföld

2011.08.15. 13:33

Különleges maraton fél lábon a csernobili zóna körül

Budapest/Kijev – Több mint kétezer kilométert tett meg fél lábon Ukrajnán, Fehéroroszországon és Oroszországon át a csernobili övezet körül egy fogyatékkal élő donyecki férfi, aki a különleges maratont a csernobili atomerőmű-katasztrófa áldozatai emlékének ajánlotta.

MTI

A hatvanéves férfi négy hónapon át gyalogolt, naponta húsz kilométert tett meg. Egész úton egy nagy kosarat húzott maga után, amelyben a rossz idő ellen védelmet keresett. "Sokat esett az eső, éjjel nem hagytak aludni a szúnyogok. Fizikailag elég nehéz volt. Nagyon örülök viszont annak, hogy az emberek nagyon kedvesek voltak hozzám" – mondta el Olekszandr Mazurenko a Deutsche Welle rádió ukrajnai adásának.
   
A férfi a vasúton dolgozott, ott veszítette el a fél lábát. A baleset után bebizonyította, hogy lelkierővel a legnagyobb fizikai megpróbáltatást is ki lehet bírni. Már kétszer – 2000-ben és 2005-ben – tett meg hasonló maratont Ukrajna tiszteletére. A mostani – a csernobili atomerőmű-balesetet megszenvedő három országot érintő – gyalogtúra megszervezésében a Csornobil nevű ukrán országos szervezet volt a segítségére.
   
A maratont Mazurenko a csernobili baleset 25. évfordulóján, április 26-án kezdte, és Ukrajna függetlenségének 20. évfordulóján, augusztus 24-én tervezte befejezni. A menetrend azonban kissé megváltozott, így már hétfőn megérkezett Kijevbe. Donyeckben felesége, gyerekei és unokái várják. A hatvanéves Olekszandr Mazurenko legkisebb fia mindössze egyéves és öt hónapos.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!