Külföld

2011.09.26. 14:04

Magyarország is a NAÜ Kormányzó Tanácsának tagja

Magyarország is helyet foglal a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) Kormányzó Tanácsában a következő két évben, az új összetételű tanács hétfőn tartotta meg első ülését.

MTI

A 35 tagú testületben minden évben 11 tag cserélődik ki, földrajzi elv alapján. A Magyarországot is magába foglaló, úgynevezett kelet-európai országcsoportot Magyarországon kívül jelenleg Bulgária, Csehország és Oroszország képviseli a tanácsban, az utóbbi a 13 állandó tag egyikeként. Legutóbb 2003-05-ben volt tagja Magyarország a testületnek.
  
A Kormányzó Tanács egynapos ülésén megválasztotta új elnökét és alelnökeit. Az elnöki tisztséget egy éven át Olaszország NAÜ-höz delegált képviselője látja el.
   
Az ülésen Jukija Amano főigazgató bejelentette, hogy a NAÜ akciócsoportot hoz létre annak a nukleáris biztonsági akciótervnek a végrehajtása érdekében, amelyet a múlt héten hagyott jóvá a 151 tagállam. A főigazgató közleménye szerint a csoport feladata biztosítani a cselekvési terv "gyors végrehajtását" és "a részt vevő felek közti megfelelő koordinációt".
   
A fukusimai nukleáris balesetekre reagáló, 12 pontból álló dokumentum önkéntes intézkedésekre ösztönzi a tagállamokat, mint például a gyakoribb ellenőrzések és a fokozottabb egymás közötti információcsere. Több tagállam - köztük az atomhatalom Egyesült Államok, Kína, India és Pakisztán - ellenezte, hogy a NAÜ több jogosítványt kapjon. A végleges változat ezért Amano eredeti tervezetével ellentétben önkéntes intézkedéseket tartalmaz, nem pedig kötelező előírásokat. Emiatt korábban több tagállam elégedetlenségének adott hangot.
   
Amano a hétfői ülésen bejelentette azt is, hogy októberig kidolgozza a stressz-tesztek módszertanát. Megerősítette, hogy a NAÜ októberben sugárzásmentesítési szakértői küldöttséget indít Japánba. Erről a múlt heti Közgyűlésen jutott elvi megállapodásra a főigazgató és Hoszono Gosi japán környezetvédelmi miniszter.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!