Külföld

2012.02.21. 10:36

Bocsánatot kért a NATO

Kabul - Bocsánatot kért az afganisztáni NATO-csapatok (ISAF) parancsnoka kedden, amiért a legnagyobb amerikai támaszponton iszlám vallási könyveket, köztük koránpéldányokat semmisítettek meg.

MTI/AFP/AP

John Allen tábornok kijelentette, hogy ez helytelen volt, de - mint mondta - semmiképpen sem volt szándékos. A parancsnok vizsgálatot rendelt el a történtek tisztázására.

Közben több ezer helybéli gyűlt össze és tüntetett a bagrami légibázisnál a muzulmánok szemében alávaló bűnnek minősülő cselekedet ellen. A tiltakozás dühödt volt annak ellenére, hogy az amerikai tábornok töredelmesen bocsánatot kért "Afganisztán nemes népétől" amint tudomást szerzett arról, hogy a támaszpont katonái az éjszaka koránégetésre vetemedtek. Az összegyűlt tüntetők benzines palackokat dobáltak, és emiatt a bázis egyik kapuja lángra kapott.

Afganisztánban állomásozó külföldi katonák már nem először gyalázták meg a muzulmánok szent könyvét, és ezek az esetek mindannyiszor a helyi iszlám hívők éktelen haragját váltották ki.

Allen tábornok most kilátásba helyezte, megteszik a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy hasonló eset többet ne forduljon elő.

Egyben köszönetet mondott azoknak az afgánoknak, akik segítettek fény deríteni a koránégetési ügyre. Egy helyi tartományi vezető közölte: a bázison belül dolgozók kezdtek tüntetésbe, közülük néhányan azt állították: látták a koránpéldányok égetését.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!