Külföld

2012.02.15. 08:41

Generalisszimusszá nevezték ki Kim Dzsong Ilt

Generalisszimuszá nevezték ki posztumusz Kim Dzsong Ilt, a decemberben elhunyt észak-koreai vezetőt - jelentette a KCNA hivatalos hírügynökség.

MTI

A párt- és állami szervek erről szóló rendeletét kedden hozták nyilvánosságra. A dokumentum méltatja az egykori "kedves vezető" érdemeit, megemlítve azt, hogy Kim Dzsong Il megerősítette a Koreai Néphadsereget - amelyet apja az ugyancsak genaralisszimusszá előléptetett Kim Ir Szen alapított, és - úgymond - elévülhetetlen érdemeket szerzett a világ békéjének és stabilitásának megszilárdításában.

A december 17-én elhunyt Kim Dzsong Il 16 éven át kormányozta a külvilágtól hermetikusan elzárkózó országot, miközben továbbfejlesztette a "szongun-doktrínát", vagyis "a hadsereg az első" politikáját, amely mindenek elé helyezi a 24 milliós ország fölötti tekintélyuralom gerincének, az 1,2 millió főnyi haderőknek az ellátását.

Kim Dzsong Ilt két nappal születésének 70. évfordulója előtt nevezték ki generalisszmusszá. Február 16-án, a "ragyogó csillag napján" várhatóan színpompás ünnepségekkel emlékeznek meg a néhai vezetőről.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!