Külföld

2012.02.01. 15:55

Malina Hedvig ügy: a szlovák kormány sajnálja

Közleményében a pozsonyi kabinet elismerte, az ügyben bizonyos körülmények kétségeket vetnek fel azzal kapcsolatban, hogy érvényesültek-e a panaszosnak az általános emberi jogi charta által biztosított jogai.

MTI

"A Szlovák Köztársaság kormánya elismeri, hogy a panaszos Zák-Malina Hedvignek az Emberi Jogok Európai Bíróságához benyújtott panasza ügyében (51493/07 szám) léteznek bizonyos körülmények, amelyek kétségeket vetnek fel azzal kapcsolatban, be voltak-e tartva a panaszosnak az általános emberi szabadságjogok egyezményében biztosított emberi és állampolgári jogai. A Szlovák Köztársaság kormánya ezért egyetértett az ügy megbékélés útján történő megoldásával, amit az Emberi Jogok Európai Bírósága 2011. november 8-án tudomásul vett és a panaszt kihúzta az ügyek jegyzékéből" - áll a közleményben, amelyet a TASR hírügynökség hozott nyilvánosságra a kabinet szerdai ülése után. "A Szlovák Köztársaság kormánya ugyanakkor sajnálatát fejezi ki a panaszos Zák-Malina Hedvig 51493/07 számú panasza ügyében, amely az Emberi Jogok Európai Bíróságához lett benyújtva" - zárul az óvatosan fogalmazott közlemény.

A sajtónyilatkozat kiadásával hivatalosan befejeződött a hatodik éve húzódó ügy, ezután sem Hedvig, sem a szlovák hatóságok nem kezdeményezhetnek újabb eljárást.

Malina Hedvig kálváriája 2006. augusztus 25-én vette kezdetét, amikor az akkor 23 éves diáklányt Nyitrán két bőrfejű megverte, vallomása szerint azért, mert magyarul beszélt. Robert Fico akkori kormányfő és belügyminisztere, Robert Kalinák azonban nyilvánosan megvádolták őt azzal, hogy az eset nem történt meg, vagy nem úgy ahogy elmondta, s emiatt hamis tanúzás vádjával a hatóságok eljárást indítottak ellene.

A diáklány - aki azóta férjhez ment (férje utáni neve Zák) és két gyermeket is szült - 2007. november 22-én fordult ügyével az Európai Emberi Jogi Bírósághoz, amely a kormánynak 2011. szeptember 30-ig szabott határidőt a válaszadásra. Iveta Radicová akkori miniszterelnök kormány a peren kívüli megbékélést választotta, és szeptember 28-án jóváhagyta az erről szóló megállapodást, amit a másik fél is elfogadott. A kormány álláspontját Daniel Lipsic kereszténydemokrata belügyminiszter ugyanakkor következetlennek tartotta, és ellenezte.

Ezt követően az európai bírói testület megvizsgálta az egyezséget, és azt összhangban találta az Emberi Jogok Európai Egyezményével. Jóváhagyása egyben azt is jelenti, hogy Hedvig ezzel az üggyel többé nem fordulhat Strasbourghoz, s nem követelhet semmiféle anyagi kártérítést az államtól. Az egykori diáklány anyagi kártérítést nem, csak erkölcsi elégtételt kért, s ennek a kormány bocsánatkérése megfelel.

A strasbourgi testület határozatában azt írta: tudomásul veszi a felek közti megegyezést, és meggyőződése, hogy az az általános emberi jogi chartában rögzített elvek tiszteletben tartásán alapul.

Ugyanakkor a szlovák főügyészségen még folyik a 2007 májusában indított vizsgálat az állítólagos hamis tanúzás ügyében, amelyben Malina Hedvig továbbra is gyanúsítottként szerepel.

Hedvig ügyvédje, Roman Kvasnica a minap úgy vélekedett, ha a kormány kiadja a megbékélésről szóló nyilatkozatot, paradox helyzet áll elő. "Teljesen elképzelhetetlen jogi helyzet jön létre, ahol egyrészt Szlovákia azt mondja, hogy Malina Hedvig emberi jogait megsértették, másrészt viszont továbbra is folyik ellene az eljárás" – jelentette ki. Szerinte ez a mai szlovákiai valóság - idézte őt a Bumm.sk hírportál.

Az ügyvéd, mint mondta, ebben az esetben annyit tehet, hogy a Strasbourgi Emberi Jogi Bíróság Miniszteri Bizottságához fordul azért, mert a legfelsőbb vádhatóság nem tartja tiszteletben az ügy békés rendezéséről szóló határozatot.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!