Külföld

2012.03.09. 10:13

Kelendőbb az európai animáció a hagyományos filmeknél

A rajzfilmes műfaj egyre több felnőtteknek szóló témával, többek közt az örökbefogadással vagy a háborúkkal foglalkozik, noha még mindig a családi animációk a leghangsúlyosabbak.

MTI/AFP/EFE

A felnőtteknek szóló témákkal foglalkozó animációs alkotások már 30 százalékát teszik ki az európai gyártásnak ebben a műfajban. Előretörésük többek közt olyan alkotásoknak köszönhető, mint a 2007-es Persepolis, amelynek bevételei háromszorosára rúgtak a gyártási költségeknek. Nagy lökést jelentett a 2008-as Libanoni keringő is, az Oscar- és Golden Globe-díjra is jelölt film. Ari Folman alkotása négyszeresen hozta vissza a gyártási költségeket.

Az animációs szakma mintegy hétszáz képviselőjének részvételével zajló lyoni találkozón elhangzott, hogy míg az európai animációk 48 százalékát tudják exportálni, addig a hagyományos filmeknél csak 22 százalék ez az arány.

"Az animáció határai eltűntek, amióta elsősorban nem műfajként, hanem technikaként gondolnak rá" - fogalmazott Manuel Cristóbal spanyol szakember, a Perro Verde Films vezetője, a kétszeres Goya-díjas Arrugas című film producere.

Vélemények szerint a produkcióknak a nemzetközi piacot kell megcélozniuk, a hazai nem elég. Európa pedig csak a tehetség révén veheti fel a versenyt a "hollywoodi ágyúkkal".

Az alkotók egyre bátrabban nyúlnak az öregedés, a kényszermunka, a háború vagy más társadalmi gondok témájához - mondta Velérie de Halleux, a Cartoon Movie kommunikációs vezetője. Így van ez például az Another Day of Life című produkció esetében is: a film Ryszard Kapuscinski azonos című könyvének - egy angolai polgárháborúról és a gyerekkatonák sorsáról szóló műnek - az adaptációja. A Wrinkles című animációz témája az Alzheimer-kór és az öregedés.

Idén 18 országból 55 projekt szerepel a találkozón. Ebből hét film már készen van, 11 gyártás alatt áll, 18 fejlesztési szakaszban, 19-ről pedig még csak filmterv készült. Összesen 21 projekt háromdimenziós.

Az animációs találkozót 14. alkalommal rendezték meg, Lyonban negyedszer.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!