Külföld

2015.01.11. 09:35

A terroristának a terror a vallása

A Magyar Iszlám Közösség elnöke a Fejér Megyei Hírlapnak elmondta: hiába ítélik el határozottan a terrorcselekményeket, ismét megszaporodtak velük szemben a támadások.

Tihanyi Tamás

- Szörnyű és minden normális ember elborzad tőle - idézte a Fejér Megyei Hírlapnak Bolek Zoltán, a Magyar Iszlám Közösség elnöke azt a nyilatkozatot, amit közössége nevében nyilvánosságra hozott a párizsi támadás után. - Szörnyű és borzasztó, mint ahogy minden terrorcselekmény az, bárkinek vagy bárminek a nevében követik is el. Nem győzzük elégszer, újra és újra elmondani, hogy attól még nem muszlim egy terrorista, hogy az iszlámra hivatkozva követ el bűncselekményt. A terrorista az terrorista, a terroristának a terror a vallása. Nem győzzük elégszer, újra és újra elmondani, hogy az iszlám alapjában véve és általánosságban is tiltja a terrorizmust, annak minden formáját, történjen az emberek, vagy akár tárgyak, épületek ellen.

A Korán szerint aki megöl egy ártatlant, az olyan, mintha az egész emberiséget ölte volna meg. Még háború idején is tilos civileket megölni, vagy akár még egy fát is ok nélkül elpusztítani. Legalábbis az iszlám szerint.

- De a terroristának a terror a vallása. Vallásunkban a terroristák büntetése halál lenne, ami véleményünk szerint kijár minden terroristának, aki ártatlan embereket öl meg. Közösségünk elítél, mint eddig is, minden terrorcselekményt, bárki követi el.

Bolek Zoltán elmondta, együttérzésüket fejezték ki a legyilkoltak családtagjainak és Franciaország népének, és erre közösségük választ is kapott Franciaország budapesti nagykövetségétől. Az első titkár azt üzente, hogy a Magyarországi Francia Nagykövetséget nagyon megérintette a 2015. január 7-én Párizsban elkövetett merénylet kapcsán küldött szimpátia üzenete. A Nagykövetség nagyon köszöni ezen fájdalmas körülmények között tanúsított támogatását. Megerősítjük, hogy visszautasítjuk az erőszakot, a terrort és a gyűlöletet. Semmi nem fogja kikezdeni ragaszkodásunkat a szabadsághoz, a szólásszabadsághoz, a sajtószabadsághoz, a lelkiismereti szabadsághoz és a vallásszabadsághoz, Franciaországban, Magyarországon, Európában, sehol a világban. A szabadság oszthatatlan, a szabadság halhatatlan, a szabadságot gyakoroljuk. A terrorizmussal szemben a legnagyobb erőnk a szolidaritás.

A Magyar Iszlám Közösség elnöke sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy hazánkban is nagyon sokan helytelenül ítélik meg az iszlám híveit, kevesekhez jut el, ha jót cselekednek: például alig akad, aki tud arról, hogy karácsony előtt ötszáz rászoruló családot támogattak Kelet-Magyarországon. Bolek úgy látja, ezeket a híreket a média egy része elhallgatja. Ennek is köszönhető, hogy ismét megszaporodtak közösségükkel szemben a támadások.

- Mint ahogyan az indiánokat kiirtó keresztények sem Jézus tanítása szerint cselekedtek, az iszlám igaz híveit sem lehet felelősségre vonni az esztelen gyilkosságokért. A helyzet kísértetiesen kezd ahhoz hasonlítani, mint amit a madridi terrorcselekmények után éltünk át, amikor belőttek a mecsetbe, összefirkálták a falakat és fenyegető üzeneteket kaptunk. Remélem, hogy ezúttal a helyzet nem fajul odáig, de ismét érkeznek támadó hangvételű levelek. Mit lehet azzal kezdeni, ha valaki azt írja vagy mondja nekem, hogy menjek haza a sivatagba? Én itt születtem, nekem Magyarország a hazám. Hová mehetnék innen?

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!