Kultúra

2009.10.22. 02:29

Központban a látogató

Székesfehérvár - Látogató-, információs és oktatási központot avatott tegnap a Fejér Megyei Múzeumok Igazgatósága a Megyeház u. 17. szám alatti épületben. A megvalósításhoz az Alcoa Alapítvány adott támogatást.

Szabó Zoltán

Jelentős összeggel, 100 ezer dollárral támogatta az alapítvány a látogatóközpont létrehozását. Melyet elsőként a Fejér Megyei Önkormányzat Gyermekvédelmi Központjának lakói vettek birtokba tegnap a Megyeház utcában levő épületben. Ők és a meghívott vendégek megismerkedhettek a földszinten kialakított múzeum-shoppal és az emeleti galérián elhelyezett infoboxszal, ahol számítógépes adatbázis segítségével tájékoztatják az érdeklődőket, emellett kis tárlatot is berendeztek a megyei múzeum kiállítóhelyeiről és gyűjteményeiről.

A hivatalos avatáson Demeter Zsófia, a múzeum igazgatója mondott köszöntőt, Elekes Szentágotai Enikő igazgatóhelyettes pedig ismertetőt tartott a központ céljáról, funkcióiról és terveiről. Mint mondta, megtalálták az alkalmas helyet arra, hogy olyan sokfunkciós, színvonalas, modern kulturális és közösségi teret alakítsanak ki, ahol a megye és a város lakossága, valamennyi ide látogató közvetlen kapcsolatba kerülhet a tradicionális és modern múzeumi értékekkel. Az így szerzett eligazítás , információ birtokában pedig valódi felfedezőútra indulhat a székesfehérvári és vidéki múzeumokba, kiállítóhelyekre. Az Alcoa-Köfém vezérigazgatója, Forgó Béla úgy fogalmazott: ebben a valóban nehéz gazdasági helyzetben igazi felüdülést jelent ilyen nemes célhoz hozzájárulni. Eleinte némi nehézséget jelentett, hogyan válasszák ki azt, hogy ki legyen a kedvezményezett. Ilyen mértékű, kiemelt támogatást ugyanis még senki és semmi nem kapott az alapítványtól, amikor azonban olvasták a múzeum pályázatát, valamennyiükben megszólalt a csengő: ez a projekt megérdemli a tekintélyes összeget! Nagy öröm, hogy az Alcoa megyei intézményt segített, említette Balog Ibolya, a megyei közgyűlés elnöke. Hangsúlyozta: az önkormányzat nem gazdag, de nem enged az értékekből, és ahol arra mód van, tovább akar lépni.

A Megyeház utcai épületegyüttes azért is jó választás, mert ott található az Új Magyar Képtár, és otthont ad az egyik leglátogatottabb és legnépszerűbb kiállításnak, a Fehérvári Babaháznak is. A pincében kialakították a bélyeges és monogramos téglákat bemutató kiállítást. A hangulatos udvar - amely kiválóan alkalmas múzeumpedagógiai tevékenységre is - igazi találkozóhellyé, agórává válhat.

A központot a múzeum szeretné bővíteni, fejleszteni. Új kaput nyitnának a buszállomás felé, tovább szépítenék a kertet, felújítanák a homlokzatokat, bemutatnák a középkori városfalat. Ha lenne további szponzor, persze mindez könnyebben menne.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!