Tehetségek, üvegbura alatt - kitüntetett tanár a tehetséges diákokért

- Miféle érzésekkel vágtak bele hajdanán a programba?

- Az egész tanári karnak voltak kétségei. A Teleki tanárai addig válogatott, városi gyerekekhez voltak szokva. Tűnődtünk: tudunk-e megfelelően törődni a rossz körülmények közül érkező, vidéki gyerekekkel. De minden változásnál akadnak kétségek: ám ebben a testületben mindig volt energia, elszánság a megújulásra. Én inkább naiv voltam. Nem láttam előre a pedagógiai nehézségeket, amikkel szembesülnöm kellett. Kezdetben azt is nehezen definiáltuk, kiket vegyünk fel a programba. Aztán ez is kikristályosodott: azokat, akiket megillet a rendszeres gyerekvédelmi kedvezmény. Azokat, akiknek családjában az egy főre jutó jövedelem 35 ezer forint alatt van. Akadnak, akiknél ez az összeg jóval kevesebb. Mélyszegénységből jönnek... Általában sok testvérük van, a gyerekeket egy szülő neveli, és kizárólag segélyből, családi pótlékból élnek. A hátrányos helyzetet fokozza, ha a szülőnek csak nyolc osztálya van... Pesten az évfordulós ünnepségen hallottunk egy családról, ahol a mama egyedül nevel 13 gyereket, és abból a négy idősebb már bekerült a programba... Az az óriási előnye az AJTP-nek, hogy úgy juttat el egy tehetséges gyereket az érettségiig, hogy az a családjának egy fillérjébe se kerül. Minden AJTP-s diák kollégista, a szállásért nem kell fizetni, sőt, aki rászorul, annak az étkezés is ingyenessé tehető.

- A tanárra ilyenkor sokkal több feladat hárul. Azt hallottam, ön még cipőt venni is elvitte egy-egy diákját...

- Sok múlik azon, hogy a kollégiumi nevelőjük afféle pótszülő, aki még a hiányzást is igazolhatja... Délelőtt az osztályfőnökükkel vannak, délután a nevelővel. Jó a kapcsolat a Teleki és a diákjainkról gondoskodó fiú- és lánykollégium között: az együttműködés elengedhetetlen. Ami a cipővásárlást illeti: előfordult, de rengeteget tanultam belőle. Mi a teendő, ha a gyerek télen vászon tornacipőt hord, mert nincs másik? Hogy ne fázzon meg, elvittem a boltba, és iskolapénzen vettem neki egy bakancsot. Csakhogy láttam, a gyereknek (aki persze, köszönte) ez nem esik jól, mert tudja, a szülőnek kellene megvennie... Ezért más megoldást kerestem. Van egy keretünk, amire pályázni kell: a pénzből ruhát vehet a diák, újabban busz- vagy vonatjegyet is, mert a hazautazásra se telik. A pénz elnyeréséhez tanulmányi eredményt kell felmutatni...

- A programmal behozható a sokféle hátrány? Mit tartanak eredménynek?

- A pesti ünnepségre, az akadémia dísztermébe minden iskola meghívhatta egy-egy AJTP-s tanítványát. A mi meghívott egykori diákunk ma a Budapesti Műszaki Egyetem ötödéves hallgatója. Az édesanyja nyolc általánost végzett, s a diákunk is nehezen kezdett, de felzárkózott: ötös lett az emelt szintű érettségije matekból és fizikából, nyelvvizsgázott latinból, angolból, és elsőre felvették az egyetemre. Általában az AJTP-s diákok másfél éves hátránnyal indulnak az átlagdiákokhoz képest, de ezt nagyjából behozzák az öt év alatt. De ez szorgalomfüggő is. Eredmény? A Telekiben végzett diákok 85 százalékát elsőre felveszik a felsőoktatásba. Az AJPT-s diákjainknál ez az arány gyengébb, mint a telekis átlag: 75 százalék. A nyelvvizsgát 90 százalékuk teszi le, és jogosítványt, számítástechnikai képesítést szereznek. Az a célom, hogy az öt év alatt minél több érzelmi és intellektuális élményben legyen részük. Ezért visszük el őket évente külföldre, de kirándulunk magyar tájakra is... A gimnáziumban üvegbura alatt nevelkednek, a baj az, hogy a későbbiekben nincs ennek folytatása.

- Ez mit jelent?

- Van egy lányom , azaz AJTP-s tanítványom, aki bejutott az ELTE-re, nyelvvizsgákat szerzett, sokat és szorgalmasan dolgozott... Ám nem vették fel az egyetem kollégiumába, mondván, közel lakik Pesthez. A bejárás költséges, időigényes, az albérletet drága. Hiába kértük az oktatási minisztériumot, hogy az AJTP-sek előnyt élvezhessenek a kollégiumi elhelyezésnél az egyetemen, még nincs erről döntés.

- Jut ideje a munka mellett a családjára is? Van-e hobbija?

- Öt gyerekem van, két fiú, három lány, a két nagy már egyetemista, a legkisebb óvodás. Esténként otthon dolgozatokat javítok, de ez nekik természetes. Két dolog fontos nekem: a családom és a tanári pálya. Akadt periódus, amikor úgy tűnt, a családom érdekében a hivatást fel kell adnom, de valahogy átvészeltük: például úgy, hogy fordítást is vállaltam. Én a munkámat szívesen csinálom, nincs szükségem hobbira: igaz, időm se volna rá...