Jane Eyre, egy szenvedélyes regény

A szerző egy íranglikán pap hat gyermekének egyike: ő és két húga máig kedvelt regények szerzői. A Bronte-nővérek korán elveszítették anyjukat. 1824-ben nevelőintézetbe küldték őket, Lancashire-be: Charlotte később erről mintázta a lowoodi árvaházat Jane Eyre történetében. A korabeli kritika támadta a művet, mert szembehelyezkedett a viktoriánus kor felfogásával a nő szerepéről  ám az olvasók rajongtak a regényért.

Romantika és látvány

Jane Eyre az angol regényirodalom egyik legrokonszenvesebb alakja: a gondolkodó, tehetséges, önálló nő példája. Kíméletlen megaláztatásokat kell kiállnia már gyerekként, később pedig a szerelem egy titkokkal teli kastélyban talál rá, s szövevényes út vezet a happy end-ig. Nem csoda, hogy a modern női fejlődésregényt többször megfilmesítették. Az 1944-es moziváltozatban Orson Welles alakította Rochestert, Joan Fontaine pedig Jane-t. Ám a leglátványosabb filmes adaptációt Franco Zeffirelli rendezte, Charlotte Gainsbourg és William Hurt főszereplésével. Népszerűnek bizonyult a BBC romantikus tévésorozata is. 2000-ben megszületett a mű operaverziója is: zenéjét Michael Berkley szerezte, majd elkészült a Paul Gordon nevéhez fűződő musicalváltozat is.

Fejlődésregény

Demeter Zsófia, a megyei múzeumok igazgatója azért szereti a regényt, mert hőse, Jane óriási fejlődésen megy keresztül: megalázott árvalányból, önálló véleményalkotóvá, bátor, döntésre képes nővé válik:
- Tűzvész, titkos esküvő, szökés, őrült családtag és sok más, melodrámába illő helyzet ellenére keserű történet ez. A feszültséget nem is maga a cselekmény idézi elő, hanem a hősnő és a vele kapcsolatban állók érzelmeinek változása. Itt mindent - jót és rosszat is - szenvedély vezérel. A mesék ősi romantikáját ötvözi az író a romantika korának emléktárával, saját női sorsából is ihletet merítve.