Kultúra

2010.12.30. 12:58

Süddeutsche Zeitung: Európa szabadságáról van szó

A magyar médiatörvénnyel foglalkozik A magyar precedens: Európa szabadságáról van szó című csütörtöki kommentárjában a Süddeutsche Zeitung.

MTI

A liberális német újság azt írja, hogy a magyar médiatörvény támadás a demokrácia egyik alappillére ellen, ezért jogosak a tiltakozások. Ha az Európai Unió nem reagál, és nem indít eljárást Budapest ellen, az a veszély áll fenn, hogy kifelé szavahihetőségét, befelé pedig összetartó erejét veszíti el.
Az új médiatörvény, "amellyel Magyarországon gyakorlatilag kivégezték a sajtószabadságot", az európai értékrend alapjait sérti meg. Ha marad a törvény, és semmit sem tesznek ellene, veszélyes iskolát teremthet, mert Orbán Viktor, "a budapesti erős ember" nem az egyetlen állam- vagy kormányfő, akinek a szemében szálkát jelent a sajtószabadság.
A kommentár szerint nemcsak Magyarországról, hanem Európáról és a szabadságról is szó van. Kelet-Európában mások is megpróbáltak Nyugat-ellenes hangulatkeltéssel mozgósítani saját nacionalista ízű politikájuk bírálói ellen, de ez Lengyelországban és Csehországban is kudarccal végződött. Magyarország ennek ellenére erre a veszélyes tévútra lépett.
Magyarország elfelejti, hogy a NATO- és EU-csatlakozással maga is a Nyugat része lett. A Nyugat pedig nemcsak földrajzi, hanem politikai fogalom is. Beletartozik a demokrácia, jogállamiság, emberi jogok és szabadság, ezen belül a sajtószabadság. Magyarország elkötelezte magát ezen értékek mellett, amikor hat éve saját elhatározásból az EU tagja lett.
Ennélfogva a magyar médiatörvény egész Európa belügye. Az elmúlt nyáron Franciaországon teljes joggal kérte számon Európa a romaügy kezelését. A magyar ügyet éppen olyan gondos, ha nem még gondosabb vizsgálat alá kell vonni. Az előbbi esetben az európai polgárok szabad mozgása forgott kockán, az utóbbiban viszont a demokrácia egyik alappillérének a megtámadásáról van szó - írja.
Jörg Haider szélsőjobboldali pártjának az osztrák kormányba történt bevonását követő európai botrány után került be az uniós szerződésekbe a 7. cikkely, hogy elkerülhető legyen a nyers populizmusba és nacionalizmusba való visszaesés. Ennek alapján minden olyan tagország, ahol fennáll "az általános értékek súlyos megsértésének egyértelmű veszélye", felelősségre vonható, és legrosszabb esetben büntetésként akár a szavazati jogtól is megfosztható.
A német lap nehezen érti, hogy miért burkolózik hallgatásba napok óta "a szerződések őre", az Európai Bizottság és az Európai Tanács. Az lehet a magyarázat - írja -, hogy a Fidesz az Európai Néppárthoz tartozik, amely nemcsak az európai kormányok, hanem a Bizottság és a Tanács elnökét is adja. De a 7. cikkely a Bizottság és a tagállamok mellett egy harmadik garanciát is megjelöl: az Európai Parlamentet. Amúgy is ez lenne a megfelelő hely, ahol egy ilyen súlyú ügyet tárgyalhatnának. A lap szerint az EP-képviselőknek kellene rákényszeríteniük a Tanácsot, hogy indítson eljárást Magyarország ellen.
Természetesen kínos egy ilyen, éppen egy EU-elnökséget ellátó tagállam elleni eljárás, de még kínosabb, ha nem veszélyesebb lenne, ha Orbán pártpolitikai megfontolásból vagy gyávaságból megúszná az európai értékek elleni támadását. Mert egy olyan uniónak, amely a saját értékeit sem védelmezi, és nem fordul szembe a tekintélyelvű és nacionalista tendenciákkal, maguk az európaiak fognak hátat fordítani - fejeződik be a Süddeutsche Zeitung kommentárja.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!